Földöröklés egy székely köznemesi családban a XVIII. század közepén

 

Wellmann Imre a XVIII századi agrárfejlődést kutató neves történész a népi írásbeliségről mint a történeti kutatás fontos forrásanyagáról, és e forrásanyag fennmaradásának esélyeiről írja: "Kedvezőbb helyzetnek örvend e tekintetben a Székelyföld, ahol a részben sokáig őrzött szabadság s a korán gyakorlatba jött írásbeliség a falutörvények és a jegyzőkönyvek egész sorát mentette meg a mai kutatás számára".[1] A XVIII. századi íráshasználat társadalmi keretét történeti kutatás a Székelyföldön általában a communitasban, a faluban mint rendtartó közösségi társadalmi formációban szokta megjelölni.[2] Létezett ebben az időszakban azonban egy másik társadalmi mikroszint is amelyben az íráshasználat teret kezdett hódítani: a család. Nemzedékek és családtagok közötti  konfliktusok megoldásához, a fennálló társadalmi viszonyok megerősítéséhez, vagy megváltozásához a XVIII. században a szóbeliség mellett egyre elterjedtebb eszközzé vált az írás. Legalábbis ezt a jelenséget jelzik a Homoródalmásról és Lövétéről az említett korszakból fennmaradt, helyben készült írott források. A paraszti írásbeliségről Hajnal István megállapítja, hogy "az írás, amely sok nomád népnél is megtalálható, itt nem áll meg varázslatos vagy politikai alkalmazásánál lézengő írás-ügyeskedők kezében, hanem az ősökről szóló megemlékezés mellett gyakorlatias feljegyzésekre is használják."[3]

  Ebben a dolgozatban a gyakorlatias falusi íráshasználat egy XVIII. század közepén keletkezett darabja segítségével a társadalmi kapcsolatok befolyását vizsgáljuk a gazdasági tranzakciókra, az örökösödés intézményében.

A homoródalmási (Hargita megye, Románia) Gothárd család birtokmegosztásáról (1755) egy kézírással írt füzetszerűen összefűzött iratanyag tudósít, amely - bizonyára véletlenek közjátékának is köszönhetően - maradt fenn az említett falu egyik családi házánál.[4] Az egykori alkotói és használói szerint (valószínű a vékony bőrborítóró) "bőrös könyv"- ként emlegetett családi iratköteg két nemzedék férfiainak gazdasági jellegű feljegyzéseit tartalmazza a XVIII. század harmincas éveitől a XIX. század elejéig. Legterjedelmesebbek a föld birtoklásával, öröklésével, zálogosításával kapcsolatos leírások. A pénz- és gabonakölcsönzéseket - rövidebb feljegyzések rögzítik, ezek rendszerint apró tételek és a kölcsönadók jegyezték fel, majd törlesztés után a feljegyzéseket áthúzták. Ugyancsak gyakoriak a zálogba vetett, illetve a vérségre megváltott földekről szóló feljegyzések. Gyakran maguk az elzálogosítók "tulajdon" kezük írásával ismerik el a Gothárd család bőrös könyvében, hogy, a határ melyik részén, kiknek földjeivel szomszédos parcellát vetették zálogba, hogy szorult helyzetükben pénzhez jussanak. A legterjedelmesebb összefüggő szöveg az 1755 májusában keletkezett örökösödési megegyezés, amelyben három tetsvér vagyonmegosztását rögzítették maguk  az osztozkodó felek, majd két tanú is megerősíti a testvérek megegyezésének hitelességét.

A szöveg alkalmas arra, hogy betekintsünk azokba a családi stratégiákba amelyek alapján a XVIII. századi székely szabadok családjaiban az örökösödés intézménye a gazdasági tranzakciókat szabályozta.

A szűkebb társadalmi, gazdasági kontextusról

Ismeretes, hogy a XVIII. század második fele Erdélyben az osztrák állami adminisztráció egyre hatékonyabb kiépülésének, működésének időszaka volt. 1754 és 1769 között háromszor dolgozták át az adózási rendszert, a korábban érvényes portális adózás helyett a föld  mennyisége minősége, a piacoktól való távolság és az állatállomány lett az adóalap. Nem véletlen, hogy forrásunkban Gothárd István az egyik örökös feljegyzései között gyakran szerepel, hogy a falubelieknek adott "költsön adóba". 1768-ban például hat helyi birtokosnak 1-5 német forint közötti összegeket kölcsönzött az adóik törlesztésére.

A terjeszkedő adminisztráció azonban még ekkor kevéssé tudott behatolni a helyi életvilágok szintjére. Például az adóbevallás úgy történt, hogy a falvakba érkező összeírók a falusbíró és az esküdtek közlései alapján állapították meg az adókat[5].

A faluban a XVIII század második felében 1100-1150 fő körüli volt a lakosság létszáma. Az 1721-es összeírásban a 197 gazdaságban élő népességet 12 nemesi, 37 jobbágy 105 taksás szabados és egyéb társadalmi kategóriákba sorolták. Egy évszázad múltán az  1818-as adótabellán a szabadok 212 gazdaságban a jobbágyok 41 gazdaságban adóztak. A gazdaságok átlagos birtoknagysága (szántó- és kaszálóterületek) az említett forrás szerint 8,7 köböl a szabadoknál és 6,4 köböl a jobbágyoknál. Ezeket az adatokat azonban fenntartásokkal kell kezelnünk részben épp az adóösszeírások említett gyakorlata miatt, másrészt nem lehet tudni, hogy a három fordulóban lévő szántók összességükben kerültek-e nyilvántartásba vagy csak az évente használatban lévők. A nyomáshatáron folyó rendszeres szántóművelés mellett az irtásföldeken az ún. "külső határon"  parlagoló rendszerű földművelés is gyakorlatban volt. A földek mérése ebben az időszakban inkább becslésre, hozzávetőlegességre alapult: a kaszálókat a rajta termett széna mennyisége alapján (három buglyára való hely), a szántóparcellákat a bevetéshez szükséges vetőmag mennyisége (véka) szerint mérték. Azért is tartható gyanusan kevésnek az 1818-as adóösszeírásban szereplő birtoknagyság, mert néhány évtized múlva, 1879-ben kb. 25 holdnyira, tehát közel 50 köbölre tehető az időközben szaporodó lakosságú faluban az átlagos birtokméret (szántó-és kaszálóterület és kert együtt).[6]

A szántók és kaszálók mellett a falu fontos gazdasági erőforrásai a kiterjedt legelő- és erdőterületek 1879-ben 5664 hold legelőt és 7844 hold erdőt tartottak nyilván [7]

A lakosság vegyes társadalmi helyzete szabályozta a helyi földpiacot is. A földviták, konfliktusos helyzetek megoldására végzett feleltetésekben többször felmerült, hogy a vitás föld "szabad ágon forgó" vagy "jobbágyi ágon forgó" volt-e.  

Földhasználat, művelési rendszerek

A szóban forgó korszakban a földhasználati- és művelési rendszerek történeti fejlődési formáinak több változata párhuzamosan volt gyakorlatban. A falu körüli szántóterületeket három fordulóba - az Abásfalva, Karácsonfalva vagy a Lok felé és a Vargyas felé fordulókba - osztották (legkorábbi adatunk a fordulós határhasználatról 1738-ból való). Ezeket a határrészeken azonban nem teljesen összefüggő szántókterületek terültek el ekkor amelyeket csak a barázdák választanak el, hanem még imitt-amott, a vizenyősebb helyeken kisebb erdőfoltok, ciheresek is tarkították a szántóhatárt (többször olvasható a kisebb parcellák határainál, hogy  "vicinusa az eger" vagy műveletlen terület, a "falu szabadja") A háromnyomásos rendszerű növénytermesztés alól kivételt képeztek a falu közeli illetve a falu belterületén lévő kertek (Gödör kert, Malom kert, Csedő kert) ahol a kevés öntéstalajon zöldséget termesztettek a kis parcellákra osztott földeken. Ugyancsak kimaradtak a nyomáskényszerből a falu melletti kenderföldek (Szármány tövén).

 A három fordulóra osztott szántóhatáron kívül - ettől térben egy összefüggő erdős területtel és jelentős szintkülönbséggel is elválasztott magas dombhátak irtásföldjein (a Persány északi nyulványán a Vargyas és a Kishomoród közti vízválasztón 800-1000 m tengerszint feletti magasságon és a Hargita vulkáni plató déli peremén hosszú távú parlagoló rendszerű növénytermesztést is folyt. Az irtásföldeken néhány év használat után, a kimerülő talajerő pótlására több évi pihentetési szakasz következett, de előfordulhatott, hogy évtizedekig nem szántották, hanem csak legeltették ezeket a parcellákat. De irtással, orotással hódítottak  nemcsak szántót, hanem szénafű helyet is az erdőkből szabad foglalással.

A megművelt területek mellett ekkor kiterjedt osztatlan közföldek voltak, ebből még a XIX. század elején is nyílföldeket osztott a falu, illetve a pénzért árusította ki igénylőknek. De szokásban volt a szabad foglalás is a távoli erdős területeken levő tisztásokon a falu szabadjaiból. A foglalások területét a falu vezetői időszakonként felbecsülték és a foglalókkal megfizettették, ezzel a foglalt föld a foglalók tulajdonába került. De el is vehette és másnak adhatta a falu a korábbi évek foglalásait, ha nem jutottak meggegyezésre. E helyszínelések alkalmával halmokat, határjeleket tettek a falu földje és az új foglalások határaira.

A  művelési és határhasználati forma együttélésében a tágas faluhatárnak, a belakható, kihasználható terület tágasságának is szerepe lehetett: "A tágas terület egyébként is mindig kedvező talaja volt a kezdetleges módszerek továbbélésének: a falu magjához közelebb már megindulhatott a közösségi rend kikristályosodása, mikor a külső széleken vagy a csatlakozó pusztákon még szabad birtoklás és használat (esetleg már közös juttatás alapján folytatott parlagolás) járta."[8]

Az állatartáshoz szükséges szénafűhelyek nagy része a Vargyas patak völgyében volt. A tehetősebb családoknak nagyobb kaszálóin már ekkor pajták voltak, a nagy távolság miatt nem a faluba tárolták a téli takarmányt, hanem ezeken a szálláshelyeken etették fel

A birtokolt beltekek, szántók, kaszálók tulajdonba kerülés eredete szerint ős örökségek és zálogos földek. Ezekre a különböző eredetű földparcellákra az örökösödési szabályok nem voltak azonosak.

A családról

Forrásunk a "Nemes Udvarhely Székben Homoród Almáson Lako Nemes Személyek, azaz Gothárd János és Péter testvér Atyafiak Fiai Néhai Gothárd Istvánnak és Leánja Kovács Andrásné, Gothárd Judit szülői örökségének megosztását részletezi.

A  XVIII. század közepén már terebélyes, és helyi viszonyok között jelentős birtokokkal  rendelkező almási Gothárd család Pálmay József szerint valamikor a XVII. század első felében került a faluba "mert 1614-ben még ily nevű család H-Almáson nem lakott. 1655 július 6-án Gothárd János  nyert homoródalmási előnévvel Rákóczi György fejedelemtől nemeslevelet."[9] A századok folyamán nemcsak helyi elöljárók, hanem széki ülnökök is kikerültek a család tagjai közül.  A  családnak a szóban forgó időszakban már több ága volt, ezt bizonyítják a birtokok határainak leírásai és más ebből az időszakból fenmaradt forások.[10] "Nagyobb Gothárt István" akiknek gyermekei 1755 májusában megosztoztak az apai örökségen a faluban tekintélyes ember volt, erre következtethetünk egy helyi peres ügy eligazításában játszott szerepére 1731-ben.[11]

Vagyonát szerzéssel gyarapította, zálogos földeket váltott ki, 1714 február 26-án a faluban egy jószágot vásárolt Csáka Andrástól "a rajta lévő kis házal együt... amelynek bontása alkalmatoságával pénzt is találtak" és a "lelt Pénzt  is ell vitte" ahogy a vásáros fél egyik utóda 1755 tavaszán állította. Később Gothárd István  "mely jószágot cserébe adot az ismét megvete zállogon s mind a kettőt birta mind maga s mind a fiai".

Az idősebb fiutestvér, János már az örökség elosztása előtt "circiter 27 esztendőkkel" vagyis 1728-ban családot alapított, külön telekre költözött egy "minden nével nevezendő épületekkel felépült örökségre" és megkapta használatra a családi földbirtok egyharmadát. Nem sokkal ezután a leánytestvér is - az osztozás előtt 25 esztendőkkel -1730 ban "ki házasittatott". Forrásunk hallgat arról, hogy ekkor milyen értékeket (pénz, ingó vagyon) kapott, milyen vagyontárgyakkal elégítették ki.  A család földvagyona a leszármazottak között fiágon oszlott, de egyetlen beépítetlen beltelekből - ennek egy harmadából - az újraosztáskor a leány is részesedett.

A szülők tehát az 1728-ban házasodott idősebb fiúnak a földbirtok egy harmadát adták használatra, a két harmadon maguk és a velük egy telken maradt kisebb fiú Péter gazdálkodtak, aki szintén családos, az osztozódás idején három fiúgyermeke volt. Közülük egyik "njomorék" volt, ami nagy valószínűséggel korlátozott munkaképességet jelenthetett. (Ezt a körülmény azért fontos említeni, mert befolyással volt az örökölt földek elosztásának módjára is.) A családi birtok harmadrészének használata csak használati- és nem tulajdonjogot jeletett az örökség A szülők a kisebbik fiú "gondviselése alatt takarítattak és temetettek el". Ekkor János a nagyobb fiútestvér, mivel addig "mindenekben csak harmados volt kéván ujólag megosztozni az ötsétől Gothárd Pétertől mindenekben az mikben illik..." A nagyobb testvér kívánsága az akkor érvényes szokásrend szerint bizonyosan jogos volt, mert ezzel nem ellenkezik a kisebbik sem, hanem "egy akaratból és értelemből" újraosztották az ingatlan örökséget.

A Nagyobb Gothárd István birtoka 138 különálló kisebb nagyobb parcellából állott. Ebben a korszakban a földterületek hivatalos mértékegysége a köböl volt (fél holdnyi terület, kb.egy négy vékás föld, azaz 28 ár), de ez a mértékegység nem ment át a mindennapi gyakorlatba. Ekkor "általában még hatástalanok maradtak a közpotni rendelkezések, melyek országszerte egységes mértékrendszert kívántak kötelezővé tenni". A parcellák elosztásánál a testvérek egyetlen esetben sem jegyeztek fel területi mértékegységeket.

A földbirtok ősföldekből és zálogos földekből állott, ez utóbbi az egyén tulajdon szerzeménye volt. Alább látni fogjuk, hogy a kötelezettségek és rendelkezési jogosultságok különböztek a kétféle eredetű birtok esetében.

A birtokrészek közötti értékrangsort tűkrözi a leírás sorrendje is. A legértékesebbek a falu belterületén lévő telkek. Az benvaló ős örökös jószág négy telek volt, ebből kettő "házakkal, csűrrel, pajtákkal", és két tanoroknak nevezett üres telek. Ben való zállogos jószág a falu belterületén öt volt, ezek mind beépítetlen telkek, ezeken kívül egy hasonlót birtokolt a család a szomszédos Lövétén is.

A szántóföldek a határ három fordulójában a következőképpen oszlottak meg (a fordulók elnevezésüket - a falu belterületéről nézve - az azok irányában lévő szomszéd falvak nevei után kapták):

                                                 ősföld         zálogos

a Vargyas felé fordulóban          13 parcella    16 parcella

Karácsonfalva felé ford.             12    //////       9 /////

Abásfalva felé fordulóban           14     /////       2 /////

A külső határon                         10     //////      4 /////

A fentieken kívül nem jegyezték fel 10 külső határon lévő parcella birtoklási, használati formáját. Ez a nagyvonalúság egyetlen nyomáshatáron lévő parcella esetében sem fordul elő. A falutól távoli, ökörfogattal kb. két és fél óra járásnyira lévő, a domborzati viszonyok miatt is trágyázhatatlan - csak pihentetéssel regenerálódó irtásföldeket - minden bizonnyal értéktelenebbek voltak a faluhoz közelebbi szántóknál. Figyelemre érdemes, az ős szántók arányos eloszlása a három fordulóban, és a zálogos parcellák nagymértékű szórtsága. Az ősföldek arányos eloszlása arra utal, hogy az elődök gyakorlatában is fontos szempont lehetett az ugyanabban a fordulóban lévő ősföldek egyenlő elosztása, hogy minden termelési ciklusban legyen elegendő szántó. A zálogos parcellák nagymértékű szórtsága (9; 2; 4) a három fordulóban ezek használatba vételének, kiváltásának alkalomszerűségét jelzi.

A kaszálók szintén ős és zálogos szénafű helyek voltak: az ős 20 darabban, zálogos 18 helyen feküdt a Vargyas völgyében és a vízválasztó gerincek lankásabb részein.[12]

A beltelkek, szántók és kaszálók mellett a "a magunk cseréje"- ként emlegetett erdőt is birtokolt a család, de ez osztatlan maradt más földdarabokkal együtt.

A megosztozás előtti földbirtok tehát összesen 10 beltelekből, 90 szántó- és 38 kaszálóparcellából állott. E parcellák térbeli elhelyezkedésének és határainak írásbeli rögzítéséhez 155 helynevet említenek és 215 esetben a szomszédos földparcellák tulajdonosainak nevét. Nem jegyezték fel egyetlen esetben se a parcellák méreteit, a birtoknagyság kérdésében - egy másik írásos forrás alapján - csak viszonyításokra, becslésekre szorítkozhatunk. 1811-ben szintén a homoródalmási Gothárd család egy másik ágán, Gothárd Dániel "Udvarhelj Szék hütös Assesora" hatvan éves korában feljegyezte a "tsizióbeli meg jedzések"  és  a "házi orvoság"-ok mellett családi birtokok hollétét a határban "ki vicinitasaban valo letit mekoraságát mi féle voltat" is. Ez a család 42 szántóparcellát és 12 szénafűhelyet birtokolt, a szántók közül 32 földdarabnak jegyezte le Gothárd Dániel a méreteit is. Mértékegységként a vékát használták (1 véka = 7 ár, kb ekkora területet lehet bevetni egy véka gabonával), ez a mértékegység a köznyelvben ritkán még ma is használatos a faluban az ár és a hektár mellett. Az említett 32 parcella több mint háromnegyede három vékás, vagy annál kisebb. Az ismert méretű földek esetében az átlagos parcellanagyság alig volt több mint 20 ár. A külső határon lévő parcellák többségének méretét - szintén nagyvonalúan - csak becslésekkel jelzi Gothárd Dániel: ma már aligha megállapítható területi különbségek lehettek az "egy darab", "egy jo darab" és az "egy nagy darab" kiterjedésűnek leírt parcellák között. Ezek közül az egyetlen nagyobb föld - a 12 vékás - az erdős legelőn volt, eredete szerint "a falutól vöt".

Ennél is bizonytalanabb a kaszálóterületek kiterjedésének felbecsülése, az egyes szénafűhelyek méretére a fűtermés mennyiségével utalnak (pl. hat szekérre való, két bugjára való, stb).

Ha elfogadható feltételezés, hogy néhány évtizeddel korábban is hasonló méretű lehetett az átlagos birtoknagyság - nem ismeretesek jelentős helyi birtokmozgásokra utaló adatok - az általunk vizsgált család szántóbirtoka hozzávetőlegesen 18-20 hektár körüli földterület lehetett.

A zálogos földekből a két fiútestvér nem egyformán részesedett. Az apa halála előtt "mint egj kevés üdővel mint egj testamentaliter meghagyta, hogy halála után a maga tulajdon keresménye", vagyis a zálogos földekből egyharmad rész maradjon a kisebbik fia nyomorék gyermekének. A végrendelet valószínű szóbeli meghagyás volt.Tárkány Szűcs Ernő szerint nem szabad megfeledkezni arról, hogy ebben az időben a végrendeleteknek csak egy  kis hányadát foglalták írásba, de a szóbeli végrendeletet az örökösök éppen úgy megtartották, mint az írásbelit, különösen ha az abban foglaltakat a helyi szokások is megerősítették.[13]

Az osztozó testvérek atyjuk kívánságát tiszteletben tartva a zálogos földeket minden esetben három részre osztották: két rész jutott a nyomorék fiú apjának Péternek és egy rész Jánosnak.

A továbbiakban az elosztás technikáját próbáljuk rekonstruálni, vagyis azt a bonyolult műveletsort, hogyan lehetett a falutól nagyon különböző távolságokra lévő, változatos minőségű és méretű 138 parcella egy részét kétfelé, más részét háromfelé úgy elosztani, hogy  munkájuk végeztével a felek elégedettek voltak: saját kezük írásával erősítették meg a maguk és utódaik számára az osztozódás örökösön való megmaradását és megmásolhatatlanságát.

A testvérek 22 parcella esetében (ebből 16 szántó: 9 ős- és 7 zálogos föld, és 6 kaszáló) találták úgy, hogy azok darabonként egyenértékűek, egyenlően eloszthatók, anélkül, hogy más földekkel pótolni, vagy ketté hasítani kellett volna. További 25 esetben "a földek oszolnak egyenlő részekre", úgy, hogy a parcellákat "ketté szakasztották". Ezek kivétel nélkül ősföldek voltak - 18 szántó, 5 kaszáló és 2 benvaló ősjószág. A méréssel történő elosztás módjára csak egyetlen esetben történik utalás: a két beépített beltelek összehasonlításánál azokat egyenlő rudakkal mérték meg.

18 esetben olyan helyzet állt elő, amikor a felek egy parcellát két másik parcellával egyenlítettek ki. De ez az eljárás nem a parcellák ily mértékű méretkülönbségeire, hanem éppen azonos kiterjedtségére utal, mert a legtöbb ilyen helyzet (15) a zálogos parcellák elosztásánál adódott, ahol a fennebb említett apai kívánság értelmében a megosztási arány 2:1 volt a kisebbik fiú javára. Ősföldeket csak három esetben egyenlítenek a 2:1 arány szerint ki, három felé pedig egyetlen esetben egy bennvaló helyet osztanak, egy harmadrész a már kiházasított leánytestvérüknek jutott. Ezek az adalékok is arra utalnak, hogy az ősörökséget nagyjából ugyanakkora területű parcellák alkották. Feltételezhető, hogy az örökölt ősföldeket az előző nemzedékek is hasonló elvek alapján osztották el, a méretazonosság azt is jelentheti, hogy ezek az ősföldek a falu szabadjaiból nyilas osztással vagy vásárlással kerülhettek a család tulajdonába.

A nagyobb területű zálogos földdarabokat 12 esetben a már említett megfontolásból 3 egyenlő részre osztották, ezekből 7 szántó, 2 szénafűhely és 3 zálogos benvaló hely volt.

Fennebb már említettük, hogy nem minden esetben osztották el az örökölt földbirtokot, maradtak osztatlan parcellák is, sőt az apai ágról örökölt osztatlan földekre is van példa: 4, a falutól távoli külső határon lévő szántóföld és 4 kaszáló (ezekből 3 ős, 1 zálogos) már az apa nemzedékében is osztatlan apai örökség volt, továbbra is az osztozódó felek nagybátyjával közös maradt. Gazdasági szempontú magyarázatként kínálkozhat, hogy nem találták meg a megfelelő cserearányokat, vagy hasznosabbnak látták az évenként váltogatott közös birtoklásformát, mint a falutól távoli földek három felé aprózását, de a nagycsaládi földhasználat szokásjogának maradványa is lehet ez az eljárás. Az osztozkodó testvérek az apai örökségből maguk között is újabb 5 parcella "közön maradó" osztatlan földet hagynak, ezekből 4 darab ősföld és 1 zálogos szántó.

Az örökölt földek elosztása alkalom volt a testvérek közötti egyéb vagyoni természetű egyenlőtlenségek rendezésére is. Gothárd Pétert 1752 február 3-án saját feljegyzése szerint törvényre citáltata szomszédja Boka Andrásné, László Judit, "ezen joszágért, meljben lakom." Mivel a benvalóhely fölötti pereskedés a végleges megosztozás előtt történt, ennek költsége a testvéreket együtt terhelte. Gothárd Péter részletesen feljegyezte minden alkalommal milyen javakat ("egy sajt, egy rud szappan, egy kövér lud, egy bárán, egy véka rozs") és mennyi pénzt költött a törvénjre, valamint a "maga és a lova fáradozásának, dolga múlásának" pénzértékét, majd amikor eljött a megosztozás ideje a költéseket mind pontosan el lehetett számolni. A kiegyenlítés olyan módon történt, hogy egy beépítetlen ős jószágot a falu belterületén (tehát értékes földet) két részre osztottak, és az adós testvér a neki jutó rész használati jogát átengedte a törvénykezésre költő testvérnek mindaddig, amíg a költés felét - "ami megjen ab Flo: Hung 3 den: 65 idest harom forint hatvan ött pénz" - ő vagy utódai meg nem térítik Gothárd Péternek.

Az örökség nemcsak haszonnal, kötelezettségekkel is járt: a földek és jószágok után "minden ős haza Fiának kötelessége a faluból kivezető utaknál a vetés kapuk és kertek csinálása, mikor az szer hozza". A testvérek elosztották, hogy faluból mindhárom forduló felé kimenő utak mellett hány "karo kert és kapu tartása" jut egyik-egyik félnek.

A megosztozás leírását egy szövegkorpusz zárja amelynek funkciója, hogy a földvagyon elosztásával a két család között létrejött új helyzet elfogadott, érvényes valóság legyen az összes érintett (családtagok, utódok, szomszédok) számára. Ugyanakkor az új tulajdonlási és használati visszonyok sértetlenségét biztosító kötelezettségeket és szankciókat is tartalmazza.

"Ezen fen meg irt osztozásban mind két felek mihez tartsuk és tartsák mind magunk mind posteritásaink magokot egymás között tőttünk ilyen örökös és megmásolhatatlan végezést

1mo  Meg osztván két egyenlő részekre mind kün és benvaló örökségeket, azok közül az melyek in loko ketté hasittattak azoknak mekkorasága mindenütt egyenlő ha a határaik el tévejednek is a mekorasága szerint kel mindenik résznek meg maradni, mivel egyik félnek egyűt, ha a job rész jutot, más osztozásban annak az alab valo rész maradot.

2do  Ha valamelyik félnek részében jutott örökséget valaki el akarna venni és károsittani akármi uton módon, az az megkárosodó Fél a más Félnek hirt tegyen és együtt tartozzanak oltalmazni mind törvénnyel költéssel és fárattsággal, es abol követköző kár avagy haszon leszen egy aránt szenvedgyék, Ha penig a kárban forgó fél a más félnek hirt nem teszen vagy ha hirt teszen is és a más félnek akarattya ellen kezéből kibocsássa egyedül vallja maga kárát, De ha hirt teszen a más félnek és más fél vakmerőségtől és nem egyéb októl viseltetvén a megkárosodó felet semmi uton módon nem segétti oltalmazni a kártól a megkárosodott Félnek az ő kárát egésszen tartozzék megfizetni a Vakmerő Fél még is az elkárosodott jószágért részében jutott jószagot tartozzék a káros Félel felosztani. Itt penig a Vakmerő Félen nem özvegy Árva vagy nyomorult erőtlen értessék hanem oly a ki a meg károsodó félnek oltalmazására elégséges ember.

 Az zállogosokról egyeztünk ez szerént

 Meg osztván a zállogosokot a fen meg irt mód szerént egy rész Gothárd Jánosnak két rész Gothárd Péternek.  Mely részére jutot zálagos joszagára oly gondviseléssel és vigyázással  mind a két Fél a maga tulajdon részére és jussára hogy abbol következő kár avagy haszon leszen, mindenik fél maradgyon meg vele és egyiknek a másikon semi pretenciója ne legyen hanem mindenik fél a maga tullajdon részit oda teheti az hova szinte szereti és akarja tenni.

Ezekben egyik a másiknak oltalommal ne is tartozzék, hanem ha valamelyik fél oly erőtlenségre vagy árvaságra maradna hogy a maga igazságában sem tudná magát a kártól oltalmazni ekkor a közelebb való nagyobb Atyafi tartozzék pártyát fogni a kártól a mennyibe lehet oltalmazni Az Árvát mint Atyafi.

Mely egyességből lött osztozódásunknak és végezésünknek örökösön való megmaradására s megmásolhatatlanságára mü két fél osztozó atyafiak a magunk munkánkot magunk tulajdon kezünk irásával is megerősitöttük meg birálván ezen dologban az ide aláb meg irt személyeket kéz be adással Sub pena Calumnia hogy a fen meg irt dolognak megállói leszünk ad posteritates mind két felek.

                                                            Gothárd Péter  mp

                                                            Gothárd János mp

 Más jellegű kézirással következnek a tanuk igazoló sorai:

"Münköt ez ide aláb meg irt Személyeket ezen fen megirt osztozodo két fél Atyafiak ugy mint Gothárd János és Péter urunk kéz be adással meg birálának sub pena Calumnia ut Supra hogy ezen fen megirt osztozodásoknak és végzéseknek megállói lesznek in perpetum mind magok mind pedig posteritások, mely dologról atestálunk fide nostra mediante petsetünkel meg erősitjük és tulajdon kezünk irásaval mü Nemes Udvarhely Széki Homorod Almáson lako Nemes Személyek

                                                                        Kinyeres Istan mp

                                                                         Kinyeres András mp"

A földek elosztása tehát egy összefüggésrendben szemlélhető, az osztozók nemcsak a parcellák nagyságára, hanem a változó talajminőségre is tekintettel voltak. A testvérek ugyan elosztották és külön-külön birtokolták ezeket a földdarabokat, a föld birtoklása azonban nem jelentett a mai értelemben vett teljesen individualizált tulajdonlást. Az örökölt ősföld az elosztás után is szoros társadalmi kötelezettségeket rótt a megosztozott örökösökre. Nem minden örökölt földet osztanak el, sőt örökölnek és maguk között is hagynak osztatlan földdarabokat. A "végezés" a vérségi kapcsolatban lévő leszármazottak között megerősíti a jövőre nézve is a családi ősörökség közösségi, integráló, összekötő funkcióját. Az ősföld olyan integrációs intézmény, amely fenntartja a társadalmi kohéziót: szabályozza a cselekvésmódokat, kötelezettségeket rögzít az egyéni - társadalmi biztonság érdekében.

A zálogos földek egyéni szerzeménynek minősültek, ezek fölött teljes rendelkezési joga volt a földek használójának, mindaddig amíg az elzálogosító személy vagy ennek valamelyik rokona szintén az ősiség jogán "vérségére" vissza nem váltotta a földet. A zálogos földek fölötti rendelkezés az individulizált magántulajdoni használathoz áll közelebb, védelmére a testvéreknek nincsenek szigorú kötelezettségei.

Összefoglalásként elmondható, hogy a kisnemesi család társadalmi, vagyoni viszonyaiban a nemzetségi-nagycsaládi vagyonközösség és a nukleáris családi tulajdonlás formái párhuzamosan gyakorlatban voltak.

Még létezett a vérség előjoga, a testvéri osztatlanság, a külön birtoklás mellett az ősiségen alapuló közös kötelezettségek. A szabad rendelkezés gyakorlata az egyéni szerzemény fölött, a lazább kötelezettségek ennek védelmében, azonban már előremutatnak egy másfajta társadalmi berendezkedés felé.

Jegyzetek

---