A fiatfalvi földhasználat 2003-ban

 

A helyi társadalomról

A közigazgatásilag 1952-től Székelykeresztúr városhoz tartozó, közel fele-fele arányban református és unitárius vallású faluban az egykori szabad székely családok utódai mellett az Ugron bárók birtokára betelepített zsellércsaládok leszármazottai és a szocialista mezőgazdaság időzakában betelepedett bérmunkás családok élnek. A falu gazdálkodási kultúráját a kollektivizálás előtti időszakban és még a mezőgazdaság szocialista átalakításának közel másfél évtizedes (1949-1962) folyamata alatt is, a fejlett állattenyésztés, és az ennek az ágazatnak szükségletei függvényében alakuló szántóföldi termelésszervezés jellemezte. A falu gazdái a húszas-harmincas években híresek voltak az ökörhízlalásról, később, a kollektivizálás befejezéséig az apaállat tenyésztésről.

A közelmúlt termelőszervezetei a faluban

A szocialista termelésszervezés időszakában Fiatfalva sajátos helyzetben volt, határában több nagyméretű -- regionális jelentőségű termelőszervezetet alakított az állam. Az állami gazdaságot az Ugron család bárói birtokán az államosítás után alakították, a kisbirtokosok földjein a 1950-57 között megszervezték a kollektív gazdaságot. Később nagy beruházással sertéstenyésztő telepet, baromfitenyészetet és kertészetet hoztak létre a falu szántóhatárán. A sertésfarm állománya a csúcsidőszakban közel ötvenezer volt, a baromfitenyészetben szintén több tízezer állatot neveltek. Ezek a gazdasági egységek nemcsak munkalehetőséget jelentettek a fiatfalviaknak, hanem tanulási alkalmat is, ennek a tapasztalatnak a mai gazdasági szakértelemben is vannak nyomai (pl. egy disznótartásra szakosodott gazda elmondta, hogy az állami farmon tanulta az állatok takarmányozásának, gyógykezelésének ismereteit).

A szocialista egységek építkezésekkel nagy területeket foglaltak el, ezek az épületek ma is állnak többnyire leromlott állapotban, hasznosítatlanul. Ez a helyzet nem tette lehetővé a földtulajdon egészében történő visszaszolgáltatását: 1991 után a földvisszaméréseket vezető bizottság 20%-os területcsökkentést alkalmazott, ennyi hiánnyal kapták vissza a gazdák birtokaikat. Ez a helyzet ma is elégedetlenségek forrása. A földreprivatizáció Fiatfalván a kollektivizálás előtti tulajdonviszonyok visszaállítását jelentette. Minden család ugyanazokat a parcellákat kérte és kapta vissza, amelyeket a mezőgazdaság szocialista átalakítása előtt birtokolt.

Az 1991 utáni időszak általános termelőszervezeti formája az önálló gazdálkodást folytató, saját földjét - esetleg bérelt földet is - művelő családi kisüzem. Nagyobb területet egy keresztúri mezőgazdasági vállalkozó bérel a faluhatáron, összesen kb. 25 ha szántóföldet több parcellában. 

A falu földvagyonának elhelyezkedése, művelési ágak és minőség szerinti megoszlása

A faluhatár domborzati sajátosságát a Nagyküküllő széles árterülete és két széles patakvölgy közrefogta nyugati lejtésű domboldalak határozzák meg.

A határ összterülete 1608 ha, ebből 70 ha belterület. A külterületen szántó: 594 ha, 350 ha kaszáló, 106 ha legelő, 434 ha erdő, a többi mezőgazdasági termelésre hasznosíthatatlan terület (árkok, utak, csordajárók, kavicstelep). Közel 40 ha szántó és kaszáló a szomszédos székelykeresztúri és alsóboldogfalvi telekkönyvekben szerepel. A jelen földhasználatában a művelési ágak közötti arányok azonban másképp alakulnak mint arra a telekkönyvi nyilvántartásokból következtetni lehetne. (Alább táblázatokban összesítjük a földnyilvántartások adatait.)

A legkiterjedtebb magánbirtok az Ugron családé volt, 254,66 ha földjük volt. A legelőterületeket arányjogokra osztva használták: az 1905-ös telekkönyv szerint az Ugronok részaránya 15,0 %, a Varga család 3,24%, a község 1,19%, az unitárius egyház 1,24%, a református egyház 1,54% és a magángazdák összesen 76,9 % arányjoggal bírtak. Az erdőbirtok nagy része közbirtokossági tulajdonban volt, de voltak kisebb parcellák magán és községi tulajdonban is.

Visszatérés a magángazdálkodásra

A termelőszövetkezeti gazdálkodást elsőként 1990 őszén kezdte bomlasztani néhány olyan gazda, akik pontosan ismerték a birtokaik határait. Ezeket a részben természetes határokkal - utak, tagutak, patakok - körülvett földeket a téesz vezetőség heves ellenállásával és a közös gazdálkodás mellett kitartani kívánó tagsággal szembeszállva, magánművelésbe vették.

A téesz felbomlása utáni első években újabb közös gazdálkodási keret, egy társulás alakult. A termelőszervezetet ügyeit egy bizottság rendezte, vezetője korábban téesz brigádos volt. A társulás gazdálkodási kerete arra alapult, hogy a visszakapott földeket a tulajdonosok egy része összeadta közös művelésre. A jövedelemhez úgy jutottak, hogy a termelési költségek megtérítése után megmaradt terményt szétosztották a tagok között. A társulás nem volt hivatalosan bejegyzett termelőszervezet. Ennek hátrányai voltak, pl. nem vehetett fel kedvezményes kamattal termelési hitelt. Néhány évi működés után a társulás felbomlott, ennek magyarázata az egykori résztvevők szerint az volt, hogy folyamatosan emelkedtek a termelési költségek, ezzel párhuzamosan csökkent a tagságnak juttatható osztalék. A gazdák egy része fokozatosan visszavonta a társasból a jobb minőségű földjeit, arra hivatkozva, hogy saját művelésben nagyobb hozamokat érhet el, mint amennyi osztalékot kap. Bomlasztó tényező volt az is, hogy a beadott földek különböző minőségűek voltak, az osztalékok mennyiségében azonban a földminőségi különbségek nem fejeződtek ki. Ebből feszültségek, konfliktusok születtek a tagok között.

A társulásnak közös vagyona (gépek, épületek) nem volt, bérmunkával dolgoztatott. A földek sorozatos visszavonásával közel hét évi működés után a társulás megszűnt. Újabb közös termelési formáknak (pl. szövetkezet) a helyiek véleménye szerint nincs esélye belátható időn belül: "az emberek jól laktak a közösködéssel"- mondják a megkérdezett gazdák.

Tapasztalati tudás a földről.

A földvagyon szakszerű minősítését a szocialista mezőgazdaság felbomlása utáni időszakban szakosított hivatalok nem végezték el. A gazdák tapasztalati tudása alapján a faluhatár művelhető területe három minőségi kategóriába sorolható. A legjobb szántók a Küküllő árterületén terülnek el, ezek a sárgásbarna réti földek, a második termékenységi kategóriába a szelídebb domboldalakra fölfutó mezei szántókat minősítik, ez a föld feketébb helyenként kötöttebb talajú (szivályos), végül a dombetetőkön, dombkaréjokon lévő egykor szintén szántóterületek a hegyi földek, amelyek ma legelők, esetleg kaszálóként hasznosítják. A régi tapasztalati tudás szerint az árterületről keletre emelkedő dombok és kisebb völgyek is alkalmasak földművelésre. Az északi völgyben kitűnő zabtermesztő területek vannak, míg a déli völgyoldalak inkább a burgonyának alkalmasabbak. A domboldali régi szántóhatár nagyobb részét csak kaszálóként, vagy évelő takarmánynövények termesztésére használják. Az egykori szántóföldek parlagon hagyását - ahol ma "a dungók birodalma van" - az idősebb gazdák a régi jó termésekre emlékezve a gazdálkodás hanyatlásaként értelmezik, de elismerik, hogy e területeken a talajművelés költségráfordítása legalább kétszerese lenne a réti földeken szükségesnek. A magas költségek mellett a sorozatos - a gazdák eszközeivel gyakorlatilag védhetetlen - vadkárok is elriasztották az embereket az itteni termeléstől. A családi gazdaságok birtokszerkezetében a legjelentősebb birtokrész a szántóföld. Ennek művelése áll a gazdasági tervezések, középpontjában. Ez a föld hozza a legtöbb jövedelmet és erre kell a legtöbb költségráfordítás is. A réti területet teljes egészében megművelik. Itt elsősorban gabonaféléket termesztenek, a krumpli, takarmányrépa, cirok, napraforgó csak a másodosztályú mezei földekbe kerül, de ritkán előfordul, hogy a vetésforgó alkalmazása szempontjából a réti földekbe is. A termesztett növényeknek is akárcsak a földeknek van egy értékhierarchiája a gazdasági gondolkodásmódban: a család alapélelmezésében és az állattartásban értékesülő gabonafélék a legfontosabbak, ezeket termelik a legnagyobb vetésarányokban. E gazdálkodási stratégiából következik, hogy a kisüzemek földbirtokának a legjobb minőségű területeit a gabonafélék foglalják el. A művelhető, a köztudatban még szántóhatárként számon tartott területnek a megkérdezett gazdák becslései szerint ma kb. csak kétharmadnyi részén folyik szántóföldi növénytermesztés. A felhagyott szántók természetes fűtermését évente egyszer, a jobb helyeket kétszer kaszálják. 

A föld szerepe a háztartások gazdálkodásában

A föld termelési feltétel, de csak bizonyos viszonyok között, a viszonyok által meghatározott mértékben lesz termelési tényező. A földművelésre alapozott családi kisüzemek mellett, Fiatfalván is vannak olyan háztartásgazdaságok amelyek földtulajdonukat nem a termelés erőforrásaként hasznosítják, hanem járadékot húznak belőle, bérleti díj, vagy részes műveltetés formájában. De vannak olyan esetek is, hogy a családi birtok egyes parcellái évekig parlagon hevernek a legcsekélyebb haszon nélkül.

A gazdálkodókkal készített interjúkból az derült ki, hogy a gazdaságok folyó üzemköltségeinek legnagyobb tételű kiadásait a földek megdolgozására fordított összegek emésztik fel. Az adott gazdasági évben megvalósított jövedelmek és a termelést legsúlyosabban terhelő művelési költségek aránya különösen az utóbbi 5-6 évben folyamatosan romlott. A legdrágább a szalmás gabonával bevetett területek művelése. Egy ár búzával bevetett terület művelési költségei a folyó termelési évben következő tételekből tevődnek össze: szántás 20 000 lej, tárcsázás 10 000 lej, vetés 10 000 lej, gyomirtózás 10 000 lej, kombájnozás 20 000 lej. Összesen 70 000 lej, tehát egy hektár szántó megdolgozásának költsége - a vetőmag nélkül -- 7 millió lej. Ez az ár csak a családi kisüzemekben vezetett technológia keretében érvényes, a mezőgazdasági vállalkozó szerint egy hektár gabonával bevetett terület szakszerű műveléséhez 15 millió lej tőke szükséges. A különbözet egyrészt abból adódik, hogy a kisgazdák a vetőmagot nem minden évben cserélik, költségleszorítási megfontolásokból saját termesztésűt is használnak, (bár tudják, hogy a hozamok oldalán nagyobb veszteség mutatkozhat meg, mint a pillanatnyi megtakarítások összege) másrészt a növényvédelmi kiadásokon spórolnak.

A szalmás gabonák termelési költségeinél alacsonyabb a kukoricatermesztéshez szükséges tőke, ennél a növénynél nem szükséges a kombájnozás,  és a gyomirtózási költséget is inkább a többszöri kézi kapálással küszöbölik ki. A fiatfalvi határban 25 ha szántón gazdálkodó keresztúri vállalkozó szerint, a kisgazdaságokban éppen azért lett fő termény a kukorica, mert alacsonyabb a termelési költsége mint a más gabonaféléknek. A föld megdolgozásához és a növényápolási munkálatokhoz szükséges forgótőke biztosítása erőteljesen szabályozza a családi pénzgazdálkodást. Az év folyamán állati termékekből bevételezett jövedelmeket a tavaszi és őszi földmunkálatokra kell tartalékolni. 

Birtokszerkezet.Történeti előzmények.

Sok más székelyföldi falu határhasználati rendszerétől eltérően Fiatfalván az ugarhagyó földhasználat korán, már a XX. század elején megszűnt. Az 1904-5-ben végrehajtott tagosítás után a teljes művelési rendszer maradt a gyakorlatban. Azonban az osztott örökösödési rendszer nem változott meg és a század közepére a családi földbirtok részben újra szétaprózódott. Néhány család e gazdaságilag hátrányos állapotot úgy előzte meg, hogy a földet nem darabolták fel az utódok között, hanem parcellánként elosztották és pénzben egyenlítették ki egymás között az örökösök a földterületek értékkülönbségeit. Így maradhattak meg mára a családok tulajdonában viszonylag nagyobb,1-1,5 ha kiterjedésű parcellák, még a kisebb földterülettel 5-6 ha összbirtokkal rendelkező gazdaságokban is.

A kilencvenes évek földreprivatizációjakor az újonnan tulajdonba helyezett gazdák ugyanott, ugyanazon kiterjedésű parcellákat igyekeztek visszaszerezni, amelyektől a kollektivizáláskor megfosztották. 

A fiatfalvi gazdaságok birtokkategóriák szerinti megoszlása

Birtokkategóriák ha	Gazdaságok száma és birtokkategóriák szerinti megoszlási arányai %-ban
0- 0,5	89                                    37,5
0,5-1,0	15                                     6,3
1,0-2,0	31                                   13,1
2,0-3,0	23                                     9,7
3,0-4,0	20                                     8,4
4,0-5,0	17                                     7,2
5,0-6,0	14                                     5,9
6,0-7,0	5                                       2,1
7,0-8,0	5                                       2,1
8,0-9,0	4                                       1,7
9,0-10,0	5                                       2,1
10,0-11,0	5                                       2,1
11,0-12,0	4                                       1,7

 

A földkönyvben nyilvántartott 256 családi háztartásból csak 237 családra vonatkoznak az adatok. A fennmaradó különbség a birtokmegosztás nélkül egy telken élő családok és a belterületen lévő üres telkek összegéből adódik. A fél hektár földbirtok alatti területtel rendelkező családok magas száma a nagyüzemi mezőgazdaság időszakában a faluba beköltözött népesség csekély földvagyonát jelzi. Ebben a birtokkategóriában vannak a teljesen birtoknélküliek, ide értve a házhely és az ház melletti zöldségesnek sem használt 1 ár alatti területtel rendelkező családokat is. 

 A fiatfalvi gazdaságok szántó és kaszálóterületeinek megoszlása területnagyság szerint összesítve

Birtokkategóriák művelési áganként	Szántóterület Ha                         %	Kaszálóterület Ha                                %
0- 0,5	3,72                        1,12	7,02                           2,83
0,5-1,0	38,38                     11,60	24,01                         9,69
1,0-2,0	65,01                     19,65	65,80                       26,57
2,0-3,0	54,17                     16,37	58,79                       23,74
3,0-4,0	60,22                     18,20	40,79                       16,47
4,0-5,0	58,61                      17,71	25,77                       10,40
5,0-6,0	22,38                        6,76	10,71                         4,32
6,0-7,0	6,12                          1,85	-
7,0-8,0	22,22                        6,70	14,73                         5,95
Összesen	330,83                     100,00	247,62                     100,00

A táblázatból látható, hogy a szántóterület több mint 70 %-a és a kaszálóterületek 75%-a a 2-5 hektár összbirtokkal rendelkező családok tulajdonában van.  A falu klasszikus, kisbirtokrendszerű település, a földtulajdon alapján körvonalazható társadalomszerkezet polarizáltsága az utóbbi fél évszázadban történt beköltözések következménye.

A földhasználat jellege. Az ember-föld viszony: a megszemélyesített föld.

A föld a fiatfalviak gazdasági gondolkodásmódjában nem személytelen termelési tényező. A gazda ha parlagon heverteti a földet, akkor sajnálja, ha a szántó parlagon marad, akkor szégyenkezik. Ősztől tavaszig a termést adó föld pihen, nyugszik akár a fáradt ember: "most a szalmás trágya ki van hordva a földek végébe, mikor az aratás megtörténik akkor a trágyát ráhordjuk, elterítjük, megszántassuk s úgy nyugszik az a föld egész tavaszig. Ősztől egész tavaszig megtrágyázva, megszántva nyugszik." (L.M. 59 éves gazda).

A családi földbirtok az elhunyt elődökkel, a nemzedékekkel köti össze a mai tulajdonost: az "apám földje, nagyapám földje" kötelez. Ha nem kap megfelelő gondozást, ez nemcsak a termelési technológia elégtelensége, hanem mikrotársadalmi viszonyulás kérdése: szégyen. A föld csak a legvégsőbb esetben változik áruvá: a tulajdonosok, örökösök végleges elvándorlása, kihalása esetén. A gazdák gondolkodásmódja szerint földet eladni az elődökkel szembeni legnagyobb vétek, "apám megfordulna a sírjában, ha földet adnék el"- mondta egy 88 éves -- még a gazdálkodásban aktívan részt vevő -- férfi. Ez a gondolkodásmód nem csak fiatfalvi sajátosság, tapasztalataim szerint általános a kisbirtokos családokban, úgy vélem még jó ideig akadálya lesz a székelyföldi földkoncentráció beindulásának. 

A tulajdoni és a használati jogok közötti különbség

A tulajdoni viszonyok szempontjából földek megművelésének két formája különíthető el: a saját művelés és a bérlet. A földbérlet a szántók (csak szántóterületeket bérelnek) minőségétől függően hektáronként 300 és 800 kg gabona értéke között változik. De más értékelszámolások is gyakorlatban vannak: pl. a munkacsere. A használatra kiadott földért gépi munkával, szállítással is fizethet a bérlő. Emellett a részes művelésre is vannak példák: a feles és harmados földhasználatra. A feles művelésben a bérlő az összes művelési munkálatot elvégzi, a költségek egyenlő arányban oszlanak meg a földtulajdonos és a bérlő között, a termést is fele-fele arányban osztják el.

A harmados használatban tulajdonosnak nincsenek költségei, a földet kiadja a bérlőnek, cserébe a termés harmadát kapja. A családi, rokonsági kapcsolatokban lévő személyek között inkább a természetben fizetett bérlet és nem ennek pénzelvű formái vannak gyakorlatban. Úgy vélem ennek a fajta tranzakciónak egyik oka az, hogy a kistermelők igyekeznek pénzkímélő gazdálkodást folytatni. Saját művelésben a szükséges forgó- és állótőkével -- vagy legalábbis ennek jelentős részével rendelkező családok -- hasznosítják szántóterületeiket. Amely termelési szükségletekre nincs saját gazdasági kapacitás (gép, munkaerő, a kemikáliák használatához szükséges szakértelem) azt megfizetik. Például a vegyszerezést agrármérnök-vállalkozó végzi a kisgazdaságoknak. Ezek a gazdaságok rendszeresen igényelnek gépi munkát, ezt a faluban vagy a szomszédos Keresztúron kapják meg. A még más falvakban oly gyakori állati igaerővel történő szántást itt már nem gyakorolják: a gazdaságok traktorral szántatnak, tárcsáztatnak. A faluban 8 traktor van magán- és egy egyházi tulajdonban a talajműveléshez szükséges eszközökkel, ez a géppark fedezi a helyi igényeket. A helyi géptulajdonosok -- feltehetően a helyi feszültségek, konfliktusok kerülésére -- az egyes termelési ciklusokban egységesen állapítják meg a művelési költségeket. Az évente emelkedő munkadíjak legszorosabban az üzemanyagköltségek emelkedésével függnek össze.

A gépi munka mellett, már a két--három hektár szántón gazdálkodó családok is napszámos munkát vesznek igénybe. A legfontosabb kultúránál, a kukoricánál a növényápolás (kézi kapálás) és a betakarítás is sok kézi munkát igényel. Bármennyire is igyekeznek leszorítani a költségeiket a kisgazdaságok, a munkacsúcsok idején csak napszámos munkával pótolhatják a családi munkaerőt. Ez szigorú felügyeletet igényel a tulajdonosok részéről, a gazdák sok történetet mesélnek a napszámosok felületes munkájáról. A napszámosok a megegyezés szerinti pénzbér mellett ellátást is igényelnek: napi háromszori étkeztetést, pálinkát és kávét.

A kukorica mellett kisebb területen szalmás gabonát, családi szükségletre burgonyát (néhány család kisebb mennyiséget el is ad egy magánkereskedőnek), cukorrépát termesztenek. A vetésterület legnagyobb részét a gabona fogalja el általában, mégsem kerül piaci eladásra, hanem önfogyasztásra és takarmányozásra használják. Úgy tartják jövedelmezőnek a gazdálkodást, ha állati terméket adnak el: "gyenge gazda aki gabonát ad el, lábat adj el" -- emlegetik a gazdák a régi szabályt, de a "láb" -- állat - helyett az utóbbi évek piaci feltételeihez igazodva főleg a tejtermelésre álltak rá a gazdák. Nem ritka a napi 25-30 liter tejet adó tehén, ezeket nyáron is istállóban takarmányozzák, naponta háromszor fejik. Hízó marhát most nem tartanak, az alacsony felvásárlói árak, az értékesítési bizonytalanság kedvét szegték a gazdáknak.

A disznótartás szintén fontos jövedelemforrás, a tejtermelő gazdaságokban is általában három-öt koca szaporulatát nevelik. Az utóbbi két évben az olcsó import következtében értékesítési feltételek sokat romlottak, a gazdák jelentős jövedelem-kiesésre panaszkodnak.

A jövedelemmegvalósítás szempontjából zömében vegyes - földműveléssel és állattartással foglalkozó - kisüzemeket találunk a faluban. Egy olyan gazdaság van, amelyben kizárólag disznótartással foglalkoznak (az állomány 50 fő), a többi nagyállattartásból és apróállatokból (főleg disznó, kevés juhot is tartanak, de ezek termékei a család szükségletét szolgálják) jut pénzjövedelemhez. A földhasználat, a családi birtokon évente kialakított vetésszerkezet, elsősorban az állattartás takarmányigényének alárendelt. Ennek a szükségletnek, a különálló parcellák kiterjedésének és az alkalmazott vetésforgónak függvénye, hogy évente mennyi kukoricát, árpát, búzát, rozsot termesztenek egy gazdaságban. A takarmányozási szükséglet és a termesztett gabonamennyiség között szükségszerű eltolódások vannak: úgy tapasztaltuk, a megvizsgált gazdaságokban a többletekből (egy adott gazdasági évben elhasználatlanul maradt feleslegekből) biztonsági tartalékok halmozódnak. Ennek a tartalékolásnak egyik magyarázata, hogy az állatlétszám nem változtatható az évenként ingadozó, jobb vagy rosszabb termések függvényében és a gazdák annyi állatot tartanak, hogy az állomány takarmányozása lehetőleg vásárlás nélkül biztosított legyen a takarmányhiányos években is.

A gabonafélék mellett a művelt terület jelentős részét általában termesztett takarmányok (lucerna, here, takarmányrépa) foglalják el. Legelterjedtebb a lucerna, nemcsak abból a megfontolásból, hogy a tejelő állatokkal jól hasznosítható, hanem azért is, mert négy-öt évig nem kell újravetni, így a lucernás területeken a talajművelési költség megtakarítható.

Az alkalmazott termesztési technológia régi és új elemeket tartalmaz. A gazdák a földreprivatizáció után hagyományos termelési ismereteiket aktivizálták. A vetésforgót, ápolási munkálatokat a régi magángazdaságban megtanult minta alapján gyakorolják. Az új vetőmagfajták igényeit most tanulják. A fiatfalvi gazdák nem tudnak korszerű technológiát vezetni - mondja az agrármérnök vállalkozó. Ennek okai: a vegyi anyagok használatához szükséges szakismeretek elégtelensége és a tőkehiány.  Az a tény, hogy a hiányzó szakismeretet hajlandók megfizetni (vegyszereztetés szakemberrel), a gazdasági gondolkodásmód olyan rugalmasságát jelzi ami nem mondható általánosnak a székelyföldi kisbirtokosok körében.

Esetbemutatás 

Egy háztartásban két generáció él, a szülők és a fiú három tagú családjával. Az idősebb családfő 59, felesége 56 éves, a második nemzedék 30 év alatti. A gazdaság eszköz és földvagyona egészében közös, együtt gazdálkodnak, a fiú állami alkalmazott, szabad idejében vesz részt a gazdasági munkákban. A gazdaság irányítása, a termelési, értékesítési döntések az idősebb családfő hatáskörébe tartoznak, de apa és fia között kölcsönös egyeztetésekre is gyakran sor kerül. A család földvagyona a külterületeken összesen 6,16 ha saját birtok, ebből 3,30 ha szántó, 2,86 ha kaszáló. A falu belterületén 25 ár földet (zöldséges kert, gyümölcsös, udvar) birtokol a család. A saját tulajdonú föld mellett bérelt földön is gazdálkodnak: 1,2 ha réti földet bérelnek pénzért. Az állatállomány: 5 tehén, 2 igásló, 11 juh, 4 anyakoca, egy kan és ezek változó számú szaporulata. A háztartás szükségletére 60-70 darab majorságot is nevelnek, (tyúk, ruca): "volt még százon fölül is, de leapasztottam, mert az uram haragszik, sok gabonát megesznek" -- mondja a háziasszony. A fentieken kívül gazdasági épületek -- ólak istállók, tároló raktározó felületek - egyszerű kézi munkaeszközök, szerszámok illetve kisgépek (daráló, kaszagép) vannak a család tulajdonában.

A termelés rendelkezésére álló forgótőke -- pénz, áru, készletek -- mennyisége mint termelési feltétel nem oszlik el egyenletesen egy gazdasági év folyamán: vannak szűkösebb időszakok, amikor vagy a pénz vagy az áru kevesebb. Ezeknek az időszakoknak az áthidalásához tartalékolásra, racionális beosztásra, a kiadási tételek rangsorolására van szükség, hogy a termelési folyamat feltételei biztosítva legyenek.

A gazdaság fő pénzjövedelmét a tejtermelésből és az élőállat eladásából szerzi, ezt egészíti ki a nyugdíj és a fiatal családapa munkabére. Az idős családfő fontosnak tartja, hogy a fia megőrizze alkalmazotti státusát, mert a gazdálkodást emellett is folytatni tudják, és a mezőgazdasági jövedelmet bizonytalanabbnak tartja, mint a rendszeres állami fizetést.

Külső, fizetett munkaerőt a növényápolás, betakarítás és takarmánykészítés időszakában vesz igénybe a család, legtöbbet a kapálás idején. Ekkor olyan nap is van, hogy 10 napszámost fogadnak. 

A földbirtok eredete

A birtok nagyobb részét a családfő örökölte. Ketten voltak testvérek, a birtokmegosztást nem a földek elosztásával, hanem vásárlással oldották meg. A szomszéd faluba férjezett lánytestvérének annak a falunak a határában vásárolt a családfő akkora szántót, amellyel kiegyenlítette az örökrészt. Az utóbbi évben a család földet is vásárolt: 1,5 ha kaszálót. A vásárlásban fontos szempont volt, hogy ez a terület egy darabban, jó helyen fekszik. Az 1,2 ha földbérletben is az a döntő szempont, hogy jó minőségű réti szántón jövedelmezően lehet termelni.

A földvásárlás és a bérlés jelzi, hogy termelési ciklusonként felhalmozás történik a gazdaságban. A termesztett növények közül általában a kukorica foglalja el minden évben a fő vetésterületet: a legjobb minőségű szántókon, 1,5 -- 2 ha területen termesztik. Kisebb, de a szántó szintén jelentős részén, 1-1,5 hektáron szalmás gabonát: búzát, rozsot, zabot termesztenek. Ezek a termelvények fontosak az állatok hízlalásához.

A kisebb különálló parcellákon 0,20 ha alatt krumplit, cukorrépát, napraforgót, cirkot is vetetettek az elmúlt években. A cukorrépát a marosvásárhelyi cukorgyárnak szerződéses alapon adták át, cserébe nem pénzt, hanem cukrot kaptak. A cirkot a seprőkötéssel foglalkozó kisiparosok vásárolták fel. A vetésforgó meghatározásában a főbb szempontok: a föld termőképességének fenntartása, megőrzése, optimális kihasználása.

Ugyanazon parcellába két évben egymást követően kerül szalmás gabona, búza után általában őszi árpa, rozs, esetleg zab. A szalmások után következik a kukorica, majd a kapásnövények: "cserélgetöm, az idén van cukorrépa, jövőben lesz pityóka, akkor azután fordítva. Úgy cserélgessük a forgót, a pityóka is elmegyen kétször egymás után, de már harmadikszor is nem lehet ültetni. S a cukorrépa is elmegy kétszer de harmadikszor már nem lehet a cukorrépát tenni, úgyhogy kell cserélgetni úgy a forgókot. Úgy is volt, hogy napraforgót is termeltünk. A szalmások után megszántassuk s akkor tavasszal teszünk töröbúzát belé, ha már kétször termött szalmás gabonát" - mondja a gazda. A termesztési technológiában a családfő szerint a vegyszereket nem lehet nélkülözni: "Oda kerültünk, hogy nem lehet gyomirtó nélkül termelni. Nem lehet. Az a búza olyan szép, s olyan gyönyörű s ha nem gyomirtózzuk meg, pontoson arra nyomja le a gyom, amire a kombájn odakerül. Az utolsó három hétbe, két hétbe a búrján fölkerül a tetejére, s akkor már nem tud tiszta gabonát csépelni. Neköm a múlt évben volt 60 ár búzám, azt a mérnökkel gyomirtóztattam. Mert nekem ő gyomirtóz, mert én a vegyszereket nem ismeröm, neki van vegyszere, minden munkát úgy megcsinál, olyan tiszta az a föld, hogy ott a burján nem hajt ki. Aztán volna a gyomirtózás a kukoricánál is, csak mindönt nem lehet meggyőzni pénzzel, hogy a kapásokat is gyomirtózd be, hogy a szalmásokat is gyomirtózd be, bár csak a szalmásokra jusson, mert minden olyan drága, hogy hatalmas, hát aztán milliók mennek napirendön mikor megkezdődik a tavaszi munka". 

Bevételek a termelésből

A termesztett növények közül cukorrépát és ritkán cirkot adnak el, minden más termelvény önfogyasztásra használódik fel: család élelmiszerellátására a nagy és apróállatok takarmányozására.

A gazdaság legfontosabb árui az élőállat és a tej. Évente három-négy hízó, több kocaalj malac és a továbbtenyésztésre nem szánt borjak kerülnek eladásra. A legjobb termelékenységű tejelő teheneket nyáron is istállóban takarmányozzák, naponta háromszor fejik. Rendszeres, kiszámítható pénzjövedelmet havonta a tejeladás jelent, a helyi piacokon történő állateladás és az árviszonyok változó, kiszámíthatatlan tranzakciók.  

Kiadások

A legnagyobb összegeket a termelési költségek emésztik fel: "nem tud annyi pénz bejönni, hogy ki ne vigye a föld"- mondja a családfő. "Úgyhogy a kiadások hatalmasak, de muszáj csináljuk, mert még annyira állunk, hogy sajnáljuk a földet felhagyni. Nincs kiút másfelé, csak a földekkel kell foglalkozzunk. Eladtam három hízó disznót, azért kaptam húsz millió lejt. Hét milliót, hét milliót s megint ötmillió valamennyit. De azt nem lehet, hogy ne nyúlj hozza, amíg egyébből bejön megint valami, egy koca alj malacból, vagy valamiből, addig már hozza kell nyúlj. Amikor a holt szezonba valamit beveszünk, a kapun belül bejön egy összeg állatból, az mikor a szezon megkezdődik, mint mostantól ki is megy amíg a földeköt bévetöd, akkor jön utána a gyomirtó a szalmásnak, akkor jönnek a napszámosok, sokszor tíz napszámos kell, amikor elmegyünk egy hektár földbe kapálni. Úgyhogy sok-sok baj van, nagyon meggondolkoztató, s nagyon ráfizetéses ez a gazdálkodás".

A gazda értelmezésében a ráfizetés a bevételek és a kiadások egyenlegében nem a hiányt, hanem a megvalósított haszon mértéke fölötti elégedetlenséget jelenti. A költség-haszon mérlegelésben, e kalkulációkról szóló beszámolókban, véleményekben a kiindulópont mindig a piaci csereviszonyok egyenlőtlensége. A felvásárlási árak (különösen az élőállat esetében) messze lemaradtak az utóbbi évek piaci konjunktúrájában a vegyszerek, az üzemanyag, a gépek cserealkatrészei, vetőmag, stb. áraihoz viszonyítva. Lényegesen emelkedett a napszámbér is. A folyó üzemköltségek -- azok a kiadások amelyek az adott gazdasági évben folytatott termelést terhelik -- évről-évre magasabbak E tényezők nyomása ellen a gazdák a termelési költségek leszorításával védekeznek. A kevésbé termékeny, több költségráfordítást igénylő szántókat kaszálónak hagyják fel, a kukoricát nem vegyszerezik, a növényápolásnál, betakarításnál élő munkát használnak.  

Összefoglalás

Az elmúlt évtizedet a fiatfalvi gazdálkodásban a kollektivista struktúrák lebontása, a földmagántulajdon visszaállítása, a családi kisparcellás gazdaságok újra alakulása jellemezte. A mai gazdálkodásban tovább élnek a régi - kollektivizálás időszaka előtti - formák, ugyanakkor egy üzemszervezet keretében jelen van a modern vállalkozásszerűen űzött termelési gyakorlat is, amely nemcsak termelést, hanem intenzív kereskedelmi részvételt, a piaci kereslethez igazodó termelési stratégiát jelent. Ebben az üzemvezetésben a föld mint termelési tényező, részben a racionális gazdasági számítások szerint kap szerepet. Másrészt a föld - mint az elődökkel összefőző, kapcsolatot teremtő tényező - megdolgozásának morális kötelezettsége is érvényesül, olykor háttérbe szorítva a szigorú gazdasági elszámolást. A több mint kétszáz háztartásgazdaságban az önellátás/piaci termelés közötti arányok változatos képet mutatnak. A legintenzívebb, rendszeres piacra termelés a nagyállattartásra szakosodott gazdaságokban van, ezek közül a legnagyobb egy 11 fejőstehenet tartó gazdaság, (napi tejtermelése 170-180 liter). Az értékesítésnek két formáját gyakorolják: a felvásárló hálózaton keresztül és heti három alkalommal házhoz szállítással Székelykeresztúr tömbháznegyedébe. Ez az üzemforma úton van kapitalista termelővé emelkedés felé, azonban a gazdaságvezetésben, más családi gazdaságokkal való munkakapcsolataiban számos hagyományos elemet, illetve nem pénzelvű, hanem társadalmi kapcsolatoknak elsőbbséget engedő tranzakciót működtet (pl. földbérletek naturális cseréért, munkacsere).

A vegyes termelési szerkezetű kisüzemek termelési stratégiáira szerényebb piaci részvétel, költségleszorítás, biztonsági tartalékok képzése, kockázatkerülés, a szántóföldi termények közvetett - állattartáson keresztül történő - értékesítése jellemző