Vállalkozók falun

Ebben az írásban az 1990. utáni székely falusi társadalomban beindult önállósodási folyamatok sajátos esetéről, a vállalkozás-típusokról beszélünk, interjús módszerrel folytatott, felderítő jellegű terepmunkánk eredményei alapján. A székelyföldi falusi kisvállalkozások létrejöttének körülményeit, az önállósodási törekvések előzményeit, a vállalkozók cselekvéseit, döntéseit meghatározó mentális, habituális tényezőket, és a vállalkozások piaci szereplésének, társadalmi környezetének feltételrendszerét strukturált mélyinterjúkkal kutattuk. Az interjúk — szám szerint 25 hosszabb interjú készült falusi vállalkozókkal — Hargita megye déli, délnyugati övezetében, az Alcsíki medenc a két Homoród, a Nagyküküllő és a Nyikó menti falvakban, valamint Korondon és Zetelakán készültek. A vállalkozások mérete az önfoglalkoztató mikrovállalkozástól (amelyben csak a családtagok dolgoznak) a 25—30 főt foglalkoztató kisvállalkozásokig terjed, a tevékenységi köröket tekintve, termelő és szolgáltató, illetve e két tevékenységet kombináló vállalkozásokról van szó. A kérdezett vállalkozók nemek szerinti megoszlása: 6 nő és 19 férfi. A vállalkozás telephelye és a vállalkozó lakhelye ugyanaz a település 22 esetben, két vállalkozás telephelye falun, de irodái városon vannak, egy másik vállalkozó betelepítette kis üzemét egy faluba (ahonnan a családja származott) de külföldön él.

A kérdezett vállalkozók képzettség szerinti megoszlása: egyetemet 5, középfokú iskolát (szaklíceum, technikum) 6, szakközépiskolát végzett 8 és általános iskolát 5 személy, 1 személy képzettsége ismeretlen. A vállalkozásokban a családtagok 13 esetben vesznek aktívan rész, nemcsak munkával, hanem eszmei tulajdonrésszel is.[1] 

Dolgozatunkat az interjúk szintézisére alapoztuk. A terepbejárásokon falusi vállalkozói szféra sokszínűségének, ágazati sokféleségének, a vállalkozói karrierek, piaci stratégiák, jövőképek változatainak azonosítására törekedtünk. A tárgyalt kérdéskörök fogalmi megragadásában a magyar és román szociológiai, antropológiai szakirodalomban az elmúlt évtizedben a vállalkozások kutatásában használt fogalomkészletre támaszkodtunk.[2] A falusi vállalkozások létrejöttének, működésének, kapcsolati, termelési, piaci- és tőkeviszonyainak több változatáról szereztünk ismereteket. E változatok röviden összefoglalva az alábbiak:

I. A társadalmi, gazdasági környezet erőforrás-készletéhez illeszkedés szempontjából a változatok skálájának két végpontján a következő típusokat találtuk:

1.      a környezet erőforrásait, nyersanyagot, a helyi munkaerőt, kapcsolati tőkét hasznosító, helyi piacra is termelő vállalkozás (ilyenek a csaknem minden tájkörzetben létező tejfeldolgozók, fafeldolgozó gátterek, pékségek)

2.      a vállalkozás sajátos profilú, nem használ helyi nyersanyagot, nincs kapcsolata helyi gazdasági, társadalmi szervezettel, csak a munkaerő-piaci szegmens érdekli, az olcsó munkaerő vonzotta a faluba, import anyagokból dolgozik, speciális termékeit és feltehetően a profitját is kiviszi a térségből.

A két típus között több átmeneti változata van az elmúlt másfél évtizedben falun létrejött, kisebb-nagyobb önálló gazdasági szervezetek körében.

II. A vállalkozás indulásakor rendelkezésre álló tőkefajták eredete, képződése szempontjából az alábbi változatokat azonosítottuk:

1.      A vállalkozás indításakor kizárólag az egyéni, családi munkaerő esetleg családi megtakarítás és a saját tulajdonú állóalapok (telek, épületek) állottak rendelkezésre. E tőkefajták mellett rendelkezésre állhatott a társadalmi tőke is: rokoni, szomszédi, baráti szívességek sokfélesége: például kölcsönmunka, pénzkölcsönzés, hasznos információk formájában.

2.      A vállalkozás társfinanszírozással indult, esetleg külföldi partner is betársult a tőkével és huzamosabb ideig közös vállalkozásban dolgozott a székelyföldi és a külföldi tulajdonos. Ennél a vállalkozástípusnál az általunk megismert esetekben előbb-utóbb bekövetkezett a szervezeti-tulajdoni szétválás.

3.      A vállalkozás a családi erőforrások felhasználása mellett bankkölcsönnel vagy magánkölcsönnel indult.

III. A piaci stratégiák a változó gazdasági feltételrendszerrel szoros összefüggésben alakultak. Az országos piacot kutató-kereső vállalkozók kezdeti, piackeresési szakaszára jellemző termékkel „házalás” (pl. tejtermékekkel), illetve széles kapcsolati tőkével rendelkező személyek keresése és igénybevétele, piackutató megbízottként, közvetítőként.

A kis tájkörzetek piacaira termelő, szolgáltató vállalkozók illetve az innen felvásárlók egymás között informálisan felosztották a piacot: ebben a folyamatban a versengés és a kooperáció különböző formái egyaránt tapasztalhatók. A vállalkozók több esetben közösen szerzik be a nyersanyagot, közösen szállítmányoznak, termeléskiesés esetén ellátják a szomszédos vállalkozás piacát is. Arra is van példa, hogy a kisvállalkozók összefogtak, szövetségbe tömörültek, részben azért, hogy egy adott térségből kiszorítsák a nagyobb kapacitású állami vállalatot. Különleges eset, hogy az országos piacon speciális termékkel megjelenő falusi vállalkozó, nem kényszerül piackeresésre, a vevők keresik meg a vállalkozót. A vállalkozások növekedésének sajátos esetei: termékskála bővítése, specializáció, a termelés növelése és ezzel párhuzamosan a piacbővítés. Az önállósuló szféra másfél évtizedes történetében a gazdasági feltételrendszer változásaihoz való alkalmazkodásban, a vállalkozók gazdasági stratégiáinak sajátos esetei a profilváltás, illetve a vállalkozások tevékenység szerkezetének bővítése, a több lábon állás. A megismert profilváltás-történetek közül megemlítjük például, hogy egy vállalkozás keretében a virág és zöldségtermesztés után, illetve időnként ezzel párhuzamosan is, az égetett mész előállítása, a kazángyártás és kiskereskedés következett, egy másik vállalkozásban a pékség működtetése után kiskereskedés, majd tejfeldolgozás, egy harmadik esetében az utaztató-szállító mikrovállalkozás áttérése vendéglátásra. A párhuzamosan többféle tevékenységet folytató vállalkozások közül említhető példáink: parabolagyártó cég falusi turizmussal, vendéglátással is foglalkozik, egy pékség tulajdonosa építőanyag kitermeléssel is, egy mezőgazdasági vállalkozás építőanyag- és fakitermeléssel, vagy egy élelmiszeripari profilú kisvállalkozás (kukoricapehely, pirított napraforgó, tökmag csomagolás) mezőgazdasági termeléssel is. E profilváltás-történetekben a változó piaci feltételrendszerhez való alkalmazkodás, az elérhető, vagy kiaknázásra kínálkozó erőforrások vállalkozássá szervezésének folyamatai zajlanak, ebben fontos motiváció a biztonságkeresés, a piaci kockázatok kivédése. 

V. A falusi vállalkozások társadalmi környezete

A vállalkozás és a szűkebb társadalmi környezet — a falu társadalma — viszonyának kapcsolat-kötegei markánsan elkülönülhetnek:

1.      szűk keresztmetszetű kapcsolatok jellemzőek a „betelepülő” típusú vállalkozások esetében. Ilyen az esetekben a vállalkozás kapcsolati felülete a helyi társadalommal csak a munkaadó-helyi munkaerő viszonyára korlátozódik.

2.      komplex, sokrétű kapcsolat-szövevény a vállalkozás és a helyi társadalom között azokban az esetekben szövődik, amikor a vállalkozás helyi nyersanyagot vásárol fel, helyi munkaerőt alkalmaz és részben a helyi piacra is termel. E két kapcsolattípusnak változatos átmeneti formái léteznek (ezt írásunk utolsó részében részletezzük).

A falusi vállalkozók önállósodásának előzményei

Ismert, hogy a szocialista Romániában merev parancsuralmi gazdaságirányítás a rendszer összeomlásáig a gazdaság minden ágazatában fennmaradt (kivéve a kb. 7%-nyi mezőgazdasági területen fennmaradt magánparaszti gazdálkodást). Ez a hipercentralizált irányítás szigorú tervgazdaságot, a politika primátusát jelentette a gazdaság fölött. Társadalmi méretű önálló gazdasági tevékenységre csak a szocialista gazdaságpolitika bukása után nyílt lehetőség. A redisztributív gazdaságirányításban hivatalosan nem volt a magánkezdeményezésekre tér és lehetőség, önállóságellenes/vállalkozásellenes légkör uralkodott.

1949. után a korábbi falusi társadalmi és gazdasági szervezet széttörése nyomán lehetett létrehozni a szocialista termelőszervezeteket. A politikai eszközökkel végrehajtott agrárátalakítással párhuzamosan felszámolták a falusi kisiparosok, kiskereskedők és más önálló egzisztenciák vékony rétegét is. A falun maradt, bérmunkás státusba kényszerített népesség életvezetési gyakorlatának korábbi (önkörén belüli) önállósága nagyrészt megszűnt, ennek máig ható mentális következményei vannak. Megszűnt a rendelkezés a saját munkaerővel, a munka jövedelmével. Miközben a rendszer gazdaságilag csaknem teljesen aláásta és megsemmisítette az önállóság minden formáját, az önállóság igényét mégsem sikerült felszámolnia, ahogy ezt a kilencvenes évek elején feltámadt magántermelői aspirációk is bizonyítják.

1990-től a falusi térségekben is megjelent a piacon az állami és a magánszolgáltatók konkurenciája. Általános tendencia volt, hogy az állami- és magánszolgáltatások közül a háztartások az olcsóbbat részesítették előnyben, ahol differenciált, szakosodott szolgáltatásokat kínáltak a háztartásoknak — igaz korlátozott keretek között — a réteg-specifikus fogyasztás is megjelent. Az anyagilag tehetősebb családok szinte kötelezően a drágább, nehezebben elérhető szolgáltatások közül válogatnak, a fogyasztás minősége falun is társadalmi differenciáló tényező.

Az elmúlt másfél évtizedben az állam kiszorult néhány olyan tevékenységi területről, ahol hosszú évtizedekig monopóliumot élvezett. Így például a bejárt területen a tej- és húsfelvásárlásban és feldolgozásban ma egyértelmű a magánvállalkozások uralma. Jelentős piaci szegmenst uralnak a kisvállalkozók az élelmiszerpiacon is (kenyérellátás). Egy másik szolgáltatási terület, ahonnan az állam szintén kivonult, a mezőgazdasági gépszolgálat. Ezeket a változásokat azért fontos megemlíteni, mert részben a magánvállalkozások megjelenése, másrészt a háztartások, családi gazdaságok összességének piaci döntései nyomán következtek be. A családi gazdaságok eladásra szánt terményeikkel a jobb áron felvásárló, illetve olcsóbban szolgáltató gazdasági szervezetek mellett döntöttek (legyenek ezek magán-tejfeldogozó kisüzemek, vagy az ekével, traktorral rendelkező szomszéd családi gazdaság), így a szóban forgó térségben a háztartások, kisgazdaságok százai, valamint a kisvállalkozók kezdeményezései együtt megtörték az állam gazdasági monopóliumát.

A szocialista gazdaságszervezés kemény parancsuralmi rendszerében is léteztek a redisztribució hézagai. Igaz, összehasonlíthatatlanul szerényebb keretek között, mint például a magyar gazdaságban, ahol a liberálisabb gazdaságideológia mellett már a rendszerváltás előtt az önfoglalkoztató kisvállalkozók széles rétege formálódhatott. A romániai gazdaságpolitikai viszonyok között ebben az időszakban korlátozott, nagyon szerény, a társadalmi foglalkozási csoportok szűk körére vonatkozó, kisléptékű, autonóm gazdasági cselekvésekre kerülhetett sor. A kézműiparban ki lehetett váltani a kisipari engedélyt, lehetett a piacon árulni a saját háztartás, a családi gazdaság termékeit, sőt voltak olyan időszakok, amikor a súlyos közellátási gondok idején — a megnövelt KGST élelmiszerexport időszakában — az első gazdaság bérezési, jövedelemi viszonyaihoz képest, jóval az átlagkeresetek fölött jövedelmezett a családi mezőgazdasági termelés — főleg az állati termékek (sajt, hús) értékesítése. Ezeket a foglalkozásokat, mint a politika által megtűrt tevékenységeket, csak a szűkös saját erőforrások igénybevételével lehetett folytatni.

A részidős, kis volumenű saját szükségletre és alkalmai piaci eladásra folytatott mezőgazdasági termelés mellett egy szűkebb foglalkozási rétegnek, a kézműipari termékeket előállítóinak volt viszonylagos — informálisan megvásárolt — önállósága: vizsgálatunk területén ebbe a foglalkozási csoportba tartoztak például a kerámiatárgyak készítői, a vesszőfonással, cirokfeldolgozással foglalkozó kézművesek, a különböző textíliák előállítói. A kézművesek kisipari termelői engedélyt, illetve kereskedelmi engedélyt válthattak ki, igaz ennek állandóan változó — korlátozó és költséges — feltételei voltak. Egy korondi vállalkozó erre az időszakra így emlékezik: „Volt egy olyan is, hogy eleget kellett tegyél a községen belül is, hogy legyen iparengedélyed, le kellett szerződj egy disznót, anélkül nem adtak engedélyt, eleget kellett tegyél mint falusi termelő az államnak. Ez úgy ment, hogy elmentünk a piacra, ott volt a vágóhíd a tőszomszédságba, megvettük a nyolcvan kilós süldőt, túlfelől leadtuk. Ők meg kifizették a vágóhídi áron, volt egy kicsi veszteség, de túlestünk rajta. Amíg ilyen volt a megyei határozat, máskor juhokat kértek. Akkor juhot vettünk, azt adtunk le. S kellett dolgozzál a téeszben is kötelezően, egy özvegy asszonynak harminc napot s egy fiatal családnak hatvan napot. Azért, hogy az engedélyt év elején lepecsételjék. S akkor azt elintézték a brigádossal, hogy aki sokat dolgozott azéból írassanak az ő nevükre is.”

A szocialista szektorban is voltak sajátos foglalkozású csoportok, amelyek olyan tapasztalatokra, kapcsolathálózatra és készségekre tehettek szert, amit később a szoros politikai gyámság alól felszabadult gazdaságban a vállalkozások alapításában, működtetésében kamatoztathattak. Ilyen volt a szövetkezeti szektorban dolgozók, vagy a vállalati beszerzők, a kiskereskedelemben dolgozók csoportja, vagy az olyan sajátos mesterségekkel foglalkozók mint az erdőkitermeléseknél dolgozó szénégetők, építőtelepeken dolgozó ácsok. A fizikai foglalkozásúak relatív önállóságának engedélyezése a szocialista szektor kereteiben összefüggött a munkafolyamatok sajátosságaival. Az interjúk alapján úgy véljük, hogy a szocialista szektorban szerzett kapcsolati tőkének, az önállóság-tapasztalatnak fontos szerepe volt az 1990 utáni egyéni/családi önállósodásban.

A kérdésre, hogy kikből, milyen szakmai, munkaerő-piaci életút után lettek a székelyföldi falusi vállalkozók, a 25 interjú alapján természetesen csak korlátozott érvényű, inkább a jelenség összetettségét jelző választ lehet adni. A kérdezett vállalkozók között volt a katonai szolgálattól épp szabaduló, alkalmazotti múlt nélküli érettségizett fiatal, és egy-két évtizedes szakmunkási, hivatalnoki életúttal maga mögött magánvállalkozásba kezdő, önállósodó személy is.

A vállalkozóvá válásban még a pártállami időkben kezdett hobbitevékenységtől a véletlenig sokféle tényezőnek lehetett szerepe, de az interjúk alapján úgy látjuk különleges fontossága volt annak a családi, mikrotársadalmi miliőnek, amelyben az önállóságnak, autonóm cselekvéseknek az értékrendben nemzedékek életgyakorlatát vezérlő hagyománya volt. Az önállóság igényének hagyománya, gyakorlati tapasztalatainak, megvalósításainak előzményei az egyéni/családi életvezetésben és az új lehetőségek felismerése, megragadása — beleértve az olyan saját erőforrásokat mint a képzettség, munkahelyi kapcsolatok —, az önállósodás folyamatában esetenként egymást erősítő tényezők voltak. A szabad döntések lehetősége az önállósodás egyik legjelentékenyebb hajtóerejének bizonyult.

Természetesen nem minden induló vállalkozó mögött állt az önállósodás családi hagyománya: a kedvező gazdasági lehetőségek meglátásának, megragadásának egyéni képessége is indított el az önállósodás útján alkalmazotti státuszból embereket, családokat. Kuczi Tibor írja a vállalkozói habitusról: „Ha valaki arra az elhatározásra jut, hogy vállalkozó lesz, megszokott hétköznapi világa egészen más jelentést nyer. Új, tettre kész pillantást vet környezetére, az őt körülvevő dolgokra, mint vállalkozása megvalósításának lehetséges eszközeire tekint; a garázs raktárrá, műhellyé vagy élelmiszerbolttá, az addig kirándulásra használt autó szállítóeszközzé, a telek tőkeforrássá, hitelfedezetté, a padlásán heverő, építkezésből megmaradt deszkák a leendő üzlet polcaivá válnak képzeletében.”[3] Ilyesféle elképzelések, a környezetet tettre kész pillantással számba vevő, vállalkozássá gyúró szándékok a székelyföldi falvakban is születtek az elmúlt másfél évtizedeben.

A szakirodalom két egymástól eltérő vállalkozói viselkedést különít el: a schumpeter-i értelemben vett innovátor (technológiai vagy gazdasági újítást végrehajtó) és a mintakövető (nem újít, létező minták szerint dolgozik) vállalkozót. A falusi vállalkozók többsége a Székelyföldön feltehetően mintakövető vállalkozó. Az elmúlt másfél évtizedben pékségek, tejfeldolgozók, deszkametsző fűrésztelepek, kiskereskedelmi vállalkozások, turistafogadásra berendezkedett családi vállalkozások minden tájkörzetben létrejöttek. Úgy véljük, a hagyományos közgazdasági és szociológiai értelemben vett vállalkozó fogalom értelmében a falusi vállalkozóknak csak kissebb hányada tekinthető schumpeter-i értelemben is vállalkozóknak, azaz innovátoroknak. Többségük mintakövető, üzlete, műhelye, kisüzeme mintáját szűkebb-tágabb környezetében induláskor megtekinthette. De kislétszámú alapsokaságunkban vannak a schumpeter-i értelemben vett innovátor vállalkozók is: például a fűrészporral üzemelő kazánok gyártója, vagy a parabolantenna gyártásában szabadalmaztatott újítással is rendelkező vállalkozás. Ezek a vállalkozások is falvakon működnek. A környeztével innovatívan gazdálkodó vállakozói habitus azonban megfigyelhető az első pillantásra mintakövetőnek tűnő vállalkozásokban is.

Az önállósodók erőforrásai

A család

A családnak mint erőforrásnak a falusi vállalkozások indításában a kérdezettek körében a legjelentősebb szerepe volt. A családi erőforrások lehettek: eladott, vagy hitelfedezetként betáblázott ingatlanok, a családtagok munkaereje, kapcsolati tőkéje, részvétele a vállalkozás megalapozásában, működtetésében. Amennyire az interjúkból következtetni lehet a vállalkozások indulásakor az erőforrások szűkössége volt jellemző. Ezért az indulásban, majd később a működésben, főleg a piacon maradásban a család kapcsolati tőkéjének igen fontos szerepe volt. Megfogalmazható hipotézis, hogy a családi erőforrásokat meghaladó szükséges pénztőke és a kapcsolati tőke jelentékeny hányada a székely falusi vállalkozásokba Magyarországról származott (vagy a vendégmunkán megtakarított pénzből, vagy a magyarországi partner tőkerészéből).

Az induló falusi kisvállalkozások legfontosabb munkaerőforrása a családtagok munkaereje. A vállalkozásokban a családtagok dolgozhatnak főállásban, vagy ha más intézménynél, gazdasági szervezetnél alkalmazásban vannak a töredékidőt felhasználva besegíthetnek pl. az értékesítésben, a karbantartó vagy felügyeleti munkákban.

A kézművességgel foglalkozó családi vállalkozásban illetve az árufelvásárlással és forgalmazással foglalkozó kisvállalkozásoknál az esetek többségében természetes, hogy a család minden munkaképes tagja több-kevesebb időt dolgozik a vállalkozásban.

A nagycsaládi szervezetre, ennek patriarchális viszonyaira alapozott gazdasági szervezet példájával találkoztunk egy kézműves roma család vállalkozásában. Az anyagbeszerzés, a termelés és értékesítés az apa hatáskörébe tartoznak, a három fiú családja és ezek időszakos alkalmazottai végzik a termelő munkát (a hasonló munkaszervezés nem egyedülálló a településen, más családok ahol felnőtt a munkaképes második nemzedék, szintén így szervezik meg a vállalkozást). A család és a kis termelőszervezetek hasonló összefonódása előnyös minden résztvevőnek: a közös anyagbeszerzésnek alacsonyabb a költsége, az értékesítésben a nagy tételekben kötött szerződések biztonságot, kiszámíthatóságot jelentenek. Nemzedékek együttműködését családi keretben a vállalkozás sikeres működéséért a korondi kiskereskedők, farkaslaki szénégetők, falusi vendégfogadással foglalkozó kisvállalkozók esetében is tapasztaltuk. Természetesen a tevékenységek sajátosságai határozzák meg az együttműködési formákat, a munkamegosztást.

Pénztőke

A vállalkozás indítására és a kezdeti időszakban a működtetésére fordított pénz leggyakrabban a családi tartalékokból, esetleg a család más kurrens jövedelemforrásainak befektetéséből jöhetett a vállalkozásba. A „termelünk/szolgáltatunk és a jövedelmet visszaforgatjuk az újratermelésbe, lehetőleg őrizkedünk a hitelektől” modell, a kilencvenes évek első felében általános volt a kisvállalkozások tőkeszükségletének biztosításában. A nyereség állandó visszaforgatása mellett erőforrás-növelő szerepe volt a vállalkozó túlmunkájának, a szigorú takarékoskodásnak, ennek része a gondosan beosztott alapanyag-fogyasztás.

Az induló tőkét a vállalkozók több esetben magyarországi vendégmunkával szerezték meg, vagy a magyar partner hozta a szükséges pénz jelentősebb részét. Néhány szakmában a magyarországi vendégmunka idején szerzett szaktudásnak is szerepe volt az önállósodásban: „Amennyit ott kerestünk, még egy annyit a szakmai tapasztalat is megért. Ez az igazság.... A pénzt pedig ebbe a szakmába úgy lehet keresni, ha benne dolgozol” — mondta egy bútorasztalos vállalkozó.

A kisvállalkozók általában akkor fordultak bankkölcsönhöz, ha az induló vállalkozás tőkeigénye meghaladta a mozgósítható családi, rokoni erőforrásokat. A falusi válalkozók nem megfontolások nélkül vágtak bele vállalkozásuk indításakor a bankhitelekbe. Azonban a kilencvenes évek elején az önállósodás eldöntésekor a hitelek törlesztési esélyeinek mérlegelésekor még hiányzott a gazdasági konjunktúra gyors változásainak tapasztalata: a vágtató infláció és a rohamosan emelkedő kamatok. És arra sem számítottak a kisvállalkozók, hogy az állam tisztességtelen versenyhelyzetet teremthet a piacon, egyes közélelmezési cikkek termelésének, feldolgozásának támogatásával. Akik ebben az időszakban indultak és nagyobb hiteleket vettek fel, többen hitelcsapdába kerültek, voltak akik megtorpantak, a hitelfedezetek áruba bocsátásával menekültek az adósságtól (ezeknek a kudarcoknak általában igen széles visszhangja volt, ami jelentékenyen hozzájárult a bankokkal szembeni általános bizalmatlansághoz). Másoknak a családot rendkívül megterhelő feltételek között sikerült törleszteni a kölcsönt. 

Bár a drága hitelek és az infláció a kilencvenes évek elején-közepén elriasztották a kisvállalkozókat a bankkölcsönöktől, később az idegenkedést és óvatosságot a nyereséggel működő vállalkozások esetében legyőzte a vállalkozás folyamatos tőkeigénye. Bizonyos termelési kapacitás fölött a termelés-értékesítés zavartalan folyamatosságához, a piaci jelenlét biztosításához, kedvező piaci rések elfoglalásához, a gépek, berendezések vásárlásához ma már a falusi kisvállalkozók is banki hitelvonalakat használnak.

Kapcsolati tőke

Az önállósodásban, piacon maradásban a kapcsolati tőke hozadéka is lehet jelenthet támogatást sőt nehéz helyzetben mentőövet is. Az alábbi, csőd felé süllyedő vállalkozásnak három tulajdonosa volt, talpra állításához a két társa tulajdonrészét kivásárló vállalkozó nem bankokhoz fordult, hanem a baráti kapcsolathálózatában mozgósítható pénztőkét használta. Ezt találta biztonságosabb és bizonyára olcsóbb megoldásnak. Kockázatot csak a tulajdonában lévő ingatlan hitelfedezetek mértékéig vállalt. „Zuhantunk lefelé fokozatosan és eléálltam — tehát világos volt, hogy tönkremegyünk — vagy hozzunk pénzt és megmondtam, hogy mennyit, mert akkor már egy hat év alatt egy tudásra ebben a szakmában szert tettem, hogy meg tudtam állapítani, hogy mi az ami a túléléshez kell és mennyi pénzt kell befektetni, ahhoz, hogy megint helyzetbe kerüljünk, vagy pedig felejtsük el. Ők nem hitték, hogy a céget helyre lehet tenni, én felmértem, hogy mi az akkori vagyonom amit pénzzé lehet tenni, annyit a barátaimtól kölcsön felkértem. Felmértem, ha mindent árúba bocsátok, akkor vissza tudom adni. Nem kockáztattam csak annyiban. Megvettem ami szükséges gép volt és két év alatt háromszorosát termeltem. Az egy irtózatos helyzet volt, azonnal kellett lépni. Akkor ezt megtettük, azután létezünk.”(40 éves vállalkozó férfi)

A vállalkozások nemcsak az informális kapcsolati tőkét hasznosítják, a formális intézményi hálózatok is nagyon fontosak lehetnek. Például a turisztikai vállalkozások sikeres piaci szerepléséhez nélkülözhetetlenek.

A munkaerő

„Minden vállalkozásban a legbiztosabb munkaerő az Ő, saját maga a vállalkozó” (egy falusi vállalkozó).

Több falusi vállalkozó elégedetlen a helyi alkalmazottakkal. A leggyakoribb panasz, hogy képzetlenek és felelőtlenek, nem érzik magukénak a vállalkozást, nem érdekeltek a minőségi munka végzésében és nehéz többlet teljesítményre ösztönözni.

A fentiek alól kivételek azok a mikrovállalkozások ahol a tulajdonosok is közvetlenül részt vesznek a termelésben. Ezek a kisvállalkozók körültekintőek, óvatosak a munkaerő alkalmazásában, az új munkaerő hosszú próbaidőszak után lesz végleges alkalmazott. Ezekben a 3-6 főt foglalkoztató gazdálkodó szervezetekben igen mérsékelt a munkaerő fluktuációja, ellentétben a 15-30 alkalmazottal dolgozó vállalkozásokkal.

A nem egy esetben paternalista jellegű viszony a vállalkozók személyi beállítódásától is függ, de a kölcsönös egymásrautaltság felismerése, a szakképzett munkaerő hiánya is döntő lehet bizonyos szakmákban. Ebben a viszonyban az alkalmazottak időnként - főleg ünnepek előtt — plusz juttatásokban részesülnek, ez lehet pénzbeli prémium, vagy természetbeni juttatás. Ezenkívül, „kölcsönösen segítjük egymást” — alapon az alkalmazott munkaidő alatt is megoldhatja személyes ügyeit, nehéz helyzetekben (pl. hozzátartozók halálesete), szociális támogatásban is részesülhet. A fenti példákkal ellentétben a vállalkozó-alkalmazott kapcsolatban egészen más jellegű, feszültségekkel terhes viszonyváltozatok uralkodóak.

A vállalkozó és alkalmazott közti konfliktusok okai a vállalkozók szempontjából például a technológiai fegyelem elhanyagolása, jelenléti problémák, kiszámíthatatlanság és nem egy esetben a lopás a vállalkozó tulajdonából. Ezek a viszonyulás-formák egyrészt folyamatos felügyeletet is igényelnének a vállalkozó részéről. A több alkalmazottal dolgoztató, más menedzseri, beszerzési értékesítési feladatokkal elfoglalt vállalkozók nem tudják állandóan követni a termelési folyamatot. Ennek különleges hátrányai vannak azon vállalkozások esetében amelyek tevékenysége az élelmiszertermelés. Nem véletlen, hogy a legnagyobb bizalomhiányra utaló ellenőrzési móddal — a nem csekély befektetést igénylő kamerás követéssel — is ebben az ágazatban találkoztunk.

Úgy vélhető, hogy vállalkozók és alkalmazottak homlokegyenest ellenkezően látják szerepeiket a vállalkozásban. Ami bizalomhiánynak, érdektelenségnek, passzív viszonyulásnak minősül egyik oldalon, a másikon lehet jól felfogott érdek, talán rejtett, kiszámított érdekérvényesítés, szűk keretek között őrzött biztonság, a saját világ védelme, vagy ennek vágya. A profitnövelésben, bővített újratermelésben érdekelt vállalkozó és a családi gazdasága ügyeit ennél fontosabbnak gondoló alkalmazott közötti alapvető habituális különbségek feszültségeket, konfliktushelyzeteket okoznak. Egy vállalkozó szerint az alkalmazottak „úgy élték meg a dolgot, mint egy pótlehetőséget, pótcselekvésként élték meg a munkahelyet, habár ott kellett üljenek tíz-tizenkét órát is. Neki a fontosabb az állatja és a mező. S ez egy bizonytalanságot adott a vállalkozásnak, szerződést kötöttél az üzletekkel, de fennállt bármikor a veszélye annak, hogy nem tudod leszállítani az árut, mert akkor borjazott a tehene s akkor nem jött be, mert neki az fontosabb volt. Ez egy ilyen bizonytalanságot adott, amikor már úgy kellett volna működni mint vállalkozás. Kellett volna szerződéseket kötni és be is kellett volna tartani. Úgy látom mindegyik vállalkozó küszködik ezzel a környéken és minden vállalkozásban a legbiztosabb munkaerő, az ő saját maga, a vállalkozó. Tehát az általános, hogy a munkaerő bármikor cserben hagyhatja.”

Egy faszenet exportáló vállalkozó e bizonytalansági tényezőt az alkalmazottak szállításával küszöböli ki: „A csomagoló és a raktár egy Keresztúr melletti faluban van. Az emberek ottan dogoznak, de idevaló, a mi falunkból való emberek, minden reggel visszük, este hozzuk. Lehetne embereket kapni odalent is, ahol a raktár van, de nem megbízhatók, két nap dolgozik s amikor pénzt kapott tovább nem kapod meg őket.

S azért kell ezekkel az itthoniakkal dolgozni, mert azt tudjuk, hogy minden reggel elvisszük s estig ott ülnek.”

A vállalkozó-alkalmazott kapcsolat személytelen, formális jellege egy mezőgazdasági vállalkozó szerint nem vezet eredményekre: „Én próbáltam első pillanattól szigorúbban, de rájöttem, hogy nem lehet. Nagyon kell egy ilyen emberséges arcot is adni ennek az egésznek, tehát nem lehet egy ilyen alárendelt-főnök munkaviszony, kellett egy ilyen emberebb arcot adni az egésznek. Az a formális viszony, hogy én vagyok a munkaadó s te a végrehajtó, az nem ment. Végül is énnekem pénzem van benne, neked munkaerőd van benne, akkor gyere csináljuk úgy, hogy akkor az én pénzemnek ne legyen kárára a te hozzá nem értésed, a nem akarásod. Ezek a játékszabályok s ezeket be kell tartani... ezek a játékszabályok az elején durvábbak voltak, hát kell így csiszolni, lebontani félórás dolgokra, hogy ne érezzék ezt a keménységet benne.”

A falusi vállalkozók társadalmi szerepei

A bevezetőben érintettük, hogy vállalkozás és a szűkebb társadalmi környezet — a települések lakossága — viszonyának kapcsolat-kötegei markánsan elkülönülhetnek: szűk keresztmetszetű kapcsolatok jellemzőek a „betelepülő” típusú vállalkozások esetében, amikor a vállalkozás kapcsolati felülete a helyi társadalommal csak a munkaadó-helyi munkaerő pragmatikus viszonyára korlátozódik. A betelepült — csak a helyi munkaerőt használó — vállalkozás/idegen vállalkozó és a helyi társadalom viszonyában a legkevesebb feszültség- és konfliktuslehetőség. Az idegen vállalkozó a helyi munkaerőre, esetleg egy létező, megvásárolt infrastruktúrára települt, megteheti, hogy rövidre zárja a helyi intézményekkel kapcsolatait, nincsenek „helyi” céljai, nem támogat helyi ügyeket.

A vállalkozás és a helyi társadalom viszonyában komplex, sokrétű kapcsolat-szövevény azokban az esetekben szövődik, amikor a vállalkozás helyi nyersanyagot vásárol fel, munkaerőt a helyiek közül alkalmaz és részben a helyi piacra is termel, illetve szolgáltatásokkal van jelen. A vállalkozások és a helyi társadalom kapcsolatában ebben az esetben több „viszony-variáns” termelődik. E kapcsolat-típusnak változatos átmeneti formái léteznek, a kapcsolatok tartalma attól is függ, hogy a vállalkozó milyen szerepeket vállal fel a helyi társadalmi életben. Ha a vállalkozásnak komplex, sokrétű kapcsolata van a helyi társadalommal a vállalkozó és a vállalkozás a társadalmi figyelem középpontjában van. A vállalkozó részt vehet a helyi társadalmi problémák megoldásában, ugyanakkor jelenléte, tevékenységei problémákat, feszültségeket is gerjeszthetnek. Ennélfogva a harmonikus, felhőtlen viszonytól, a többé kevésbé kelletlen elfogadásig, továbbá a kirekesztő, agresszív gesztusokig a falusi vállalkozóknak változatos viszonyulásformákról van tapasztalatuk. E viszony alakulása soktényezős, interaktív folyamat, szerepe lehet a személyes beállítódásnak éppúgy, mint a vállalkozás tevékenységéből, a vállalkozó ambícióiból következhető érdekütközéseknek. Alább a helyi társadalmi-gazdasági környezettel komplex, sokrétű kapcsolatban lévő, többnyire helyi születésű vállalkozókkal szembeni viszonyulás- és magatartásmód változatokat foglaljuk össze.

A népszerű vállalkozó esetében a lakóközösség és a vállalkozó között harmonikus a viszony, a mindennapi kapcsolattartás mellett a vállalkozó a közösség felé önzetlen gesztusokat tesz. (Erre a viszonytípusra találtuk a legkevesebb példát).

 A partner vállalkozó szoros gazdasági kapcsolatban van a kis helyi termelőszervezetekkel — családi gazdaságokkal, háztartásokkal — a kapcsolat kölcsönösen előnyös is lehet, a gazdasági tartalom mellett magatartásvezérlő, mintaadó dimenziója is lehet.

Az érdekkijáró vállalkozó felelőssége a lokális közösséghez fűződő elkötelezettségében gyökerezik: érdekvédelmi, érdekkijáró szerepet vállal. A vállalkozó nyilvánvaló társadalmi szükségletre válaszol: a falusi intézmények vezetői sok esetben nélkülözhetik az állami intézmények bürokratáival szemben a helyi érdekeik kiharcolásához szükséges tudást, kommunikációs készségeket:  „A közbirtokossági mozgolódások amikor megkezdődtek kértek a falutársaim, hogy álljak bele és segítsem, én el is vállaltam ezt a feladatot, már akkor megmondtam, hogy meddig. Addig, amíg az erdők visszakerülnek, azután nem. Ezt el is vállaltam addig amíg az erdők visszakerültek, amikor átírták a közbirtokosságnak akkor megköszöntem a bizalmat és elmentem. Az én szerepem ebben inkább ilyen faltörő volt, az erdészeti hivatalokkal, a mérnökökkel vagy a megyei erdészet elnökével én voltam aki vitáztam. A többiek egyrészt románul nem tudtak, másrészt idegenek voltak ilyen környezetben. Visszafogottak voltak, szerényebbek, gátlásosabbak, természetesen nem lehet elvárni egy kőművestől aki közbirtokossági vezető is, hogy kiálljon és egyenlő partnerként vitázzon a hivatalokban, érveljen a köz érdekében. Annyira kihasználták ezt az állapotot egy adott tárgyalásnál képes volt románra váltani az erdészet magyar hivatalnoka, holott mindannyian akik az asztalnál ültünk magyarok voltunk. Lehet, hogy benne volt az is hogy megfélemlítsen. A román a hivatalos nyelv, olykor a lekezelés nyelve, egészen idáig elmentek. Ez bent történt Udvarhelyen az erdészeti hivatalnál, itt ugyanezt megcsinálták, de akkor már a csíkszeredai környezetvédő egy magyar ember idejött és románul veszekedtünk ketten a polgármesteri hivatalban. Szóval ilyen helyzetekben volt szükség rám, s nem lehetett elvárni, hogy ezt a helyi emberek megcsinálják” (vállalkozó férfi, egytemi diplomával).

A mintaadó vállalkozó a helyi közösség életgyakorlatában, például a környezethez való viszonyban, vagy a gazdálkodási mentalitás átalakulásában kisebb-nagyobb változtatásokat elindíthat. Az alábbi példában egy turizmusban egy vállalkozó nő újító kezdeményezéseiről és a helyi társadalmi környezet viszonyulásairól beszél: „Itt például az utcában minden ház vendégfogadó ház. De hát ez ezért alakult ki, mert én reklámozom, hozom a vendéget, jönnek. Megkértem két szomszédot, hogy én megveszem ezeket a bordúra köveket a részükre is, csak rakják le az enyémet is. Volt válasz rá, a fiatalemberek lerakták s azóta mindenütt van. Ha én nem úgy csinálom, hogy nekik is legyen akkor lehet, hogy elmarad, de azóta virág van, minden ház előtt. Most már nagyon sok helyen van, most már eltűnnek lassan a pityókaföldek a kapuk elől, s virág van. A falunak az alsó felében a házak előtt pityókát termeltek, most már virág van. De ezt nem lehet erőszakkal..”

A támogató vállalkozó általában a helyi közösségi rendezvények, művelődési események támogatója, gyakran kezdeményezője. Van vállalkozó aki a közösségépítést programszerűen fontosnak tartja és szilárd támogatási elvei alakultak ki a közösségi cselekvések segítésére, mások alkalomszerűen támogatják a helyi rendezvényeket.

A falusi vállalkozó és a helyi intézmények viszonya

A vállalkozó és a helyi formális intézmények (polgármesteri hivatal, iskola, egészségügyi intézmény, egyház) illetve ezek képviselői közötti viszony-változatok sokfélék lehetnek. A változatok skálájának két végpontján a passzív és aktív visszonyulás-típusokat találjuk. Kizárólag formális, passzív a viszony például a betelepülő vállalkozó és a helyi intézmények között: a vállalkozó eleget tesz törvényes kötelezettségeinek, befizeti az adót a helyi polgármesteri hivatalnak, egyébként nem érdeklik a helyi ügyek, elzárkózik a kezdeményezésektől, támogatásoktól, üzleti, társadalmi kapcsolatai általában a lokális szférán kívüliek. Társadalmi, szabadidős tevékenységeit is a lokális szférán kívül alakítja (pl. jelentős befektetéseket igénylő amatőr sportversenyeken vesz részt, távoli üdülőkön nyaral). Esetleg megkeresésre támogathat helyi rendezvényeket, de el is utasíthatja az ilyen jellegű kéréseket.

A környezetével aktív viszonyt ápoló vállalkozó más helyi szereplőkkel közösen vagy önállóan kezdeményez olyan akciókat, amelyekkel a helyi közállapotokon, intézményes viszonyokon változtatni akar. A helyi intézményekkel együttműködhet, de súlyos konfliktusokba is bonyolódhat az intézményekben dolgozókkal. A konfliktusok, feszültségek okai változatosak lehetnek, mégis körvonalazható néhány jellegzetes helyzet. Ha a vállalkozó ötleteivel, kezdeményezéseivel, esetleg elvárásaival behatol a helyi intézmény felségterületére, akcióinak leggyakoribb következménye az intézmény képviselőinek, alkalmazottainak elutasító, elszigetelő viszonyulása. Bár ez a vállalkozói beállítódás élénk közösségi tevékenységekben, szociális, kulturális támogatásokban is gyakran kifejezi viszonyát a lokalitáshoz, a formális intézmények képviselőinek elutasító viszonyulásába az is belefér, hogy szükséghelyzetekben is (helyi rendezvények anyagi fedezetének előteremtése) inkább mellőzik a vállalkozót, nem keresik támogatását. Ez a vállalkozótípus gyakran motivált, hogy bekerüljön a helyi intézmények képviseletébe (elsősorban a helyi tanácsba), úgy gondolja így több eszközzel küzdhet céljaiért.

A vállalkozó ellenséges környezetben

A vállalkozók elbeszélései alapján úgy véljük, az önállósodókkal szembeni általános attitűd alakulásában településszintű különbségek vannak (további mikroszintű vizsgálatokkal kellene ezt a kérdést elemezni). Azokban a falvakban, ahol az önállósodásnak széleskörű hagyománya öröklődött, a vállalkozót kevésbé érik kirekesztő gesztusok, társadalmi elfogadásába kevésbé keverednek negatív viszonyulások, mint az önállósodás gyenge hagyományát örökölt falvakban. Az elutasításnak, ellenszenvnek a csendes irigységtől, akár az agresszív tettlegességig terjedő formái is lehetnek: „Volt egy 800 négyzetméteres fóliánk, ’96 telén tele volt szegfűvel, egy januári éjjelen valaki körbehasította késsel az egészet, minden megfagyott, hatalmas kárunk volt. De ha itt a falunkban nem ellenségeskednek, nem is támogatnak, ha valamit kezdeményezek, nem állnak mellém, akkor se ha világos, hogy az ő érdekük is lenne. Itt van ez az út, ami a mező fele visz ki a faluból, arra vannak a műhelyeim is, a lovakkal hasig jártak a sárba mikor esős idő volt. Legalább száz tonna követ hozattam az útra, senki még a saját kapuja előtt sem terített el egy lapáttal sem”.

A vállalkozók és a helyi társadalom viszonya összetett mikrotársadalmi jelenség: segítheti vagy akadályozhatja a vállalkozások létrejöttét, majd működését. A falusi önállósodók általános tapasztalata, hogy a székely falu általában nem vállalkozásbarát környezet, nemcsak az idegen, a helyi társadalomból felemelkedő vállalkozó is igen gyakran ellenséges gesztusokkal, viszonyulásokkal szembesül. Nem vonatkozik ez a megállapítás — vagy csak kisebb helyi társadalmi csoportok attitűdjére érvényes — azokon a településeken, ahol a vállalkozók száma, társadalmi, gazdasági súlya nagy (pl. Korond, Farkaslaka, Zetelaka), és meghatározó szerepük van a település gazdasági, társadalmi életében.

A vizsgálat néhány összefoglaló következtetése

Az 1990. utáni székelyföldi falusi vállalkozást egy olykor viszontagságos, más esetekben sikeres, de mindenképp kemény és nagyon kiszámíthatatlan gazdaságpolitikai feltételek között zajló társadalmi folyamatként értelmezhetjük. A szocialista termelőszervezetekből, adminisztratív intézményekből, alkalmazotti státusból az önállósodás útjára lépő vállalkozók olyan akadályokkal, nehézségekkel találták szembe magukat, amelyek legyőzéséhez alig voltak előzetes tapasztalataik. A szakértelem, a piaci ismeretek, a tőke hiányára emlékezve beszélgetőpartnereink közül többen utólag vakmerő ugrásnak minősítik az indulást.

A terepbejárások és interjús tapasztalatok alapján megfogalmazható néhány állítás a székely falusi vállalkozói szerkezetek belső világáról és a társadalmi, gazdasági környezettel szövődő kölcsönviszonyairól. A vállalkozások többsége induláskor elsősorban a családi és társadalmi kapcsolatokban mozgósítható erőforrásokra alapozott: családi megtakarításokra, családtagok munkaerejére, a rokoni, baráti, szomszédsági kapcsolatokból, vagy magyarországi vendégmunkán szerzett pénztőkére, információkra. A család a vállalkozások működésének, piacon maradásának, állandó erőforrása.

A kisvállalkozások többsége „önmagát építette fel” a nyereség folyamatos újra befektetésével. Eben a folyamatban a vállalkozók életmódja (munkaidő, kapcsolattartási formák, családi munkamegosztás) átalakultak. A vállalkozói lét átrendezi a hagyományos családi szerepeket.

A falusi kisvállalkozások többsége a lokális és regionális piacok szereplője: egymás között felosztották a piacot, ebben a folyamatban feszültségek és együttműködések egyaránt tapasztalhatók. Jó néhány falusi vállalkozó az országos piacon is jelentkezett termékeivel vagy felvásárlóként. Ezek a vállalkozók a globális piaci versenyhátrányokkal szembesülnek. A kisvállalkozások sérülékenyek, gazdasági egyensúlyuk bizonytalan.

A falusi kisvállalkozás nem fejlődik nagyvállalkozássá: növekedésének korlátai összetett tényező-együttesben gyökereznek (gazdasági mentalitás, biztonságra törekvés, kockázatkerülés, munkaerő-piaci viszonyok, a termékek, szolgáltatások színvonala).

A kis vállalkozások intézményi nyilvántartásainak adataiból egyértelmű, hogy az önállósuló egzisztenciák területi eloszlásában a térségben, — de előfordul, hogy szomszédos települések között is —, jelentős különbségek vannak. A kisvállalkozói sűrűség területi egyenlőtlenségeinek jelensége ismert, és kutatott probléma a szakirodalomban. Leveleki Magdolna a magyarországi kisvállalkozások területi sűrűségének vizsgálatában arra a megállapításra jutott, hogy a „kisvállalkozói sűrűséget számottevően befolyásolja a térségek fejlettsége, infrastrukturális ellátottsága, jövedelmi, foglalkoztatási, demográfiai viszonyai, ugyanakkor a fejlettségi és népesedési szempontból hasonló adottságú térségek között is vannak különbségek a vállalkozói sűrűség tekintetében és ezen különbségek kialakulásában fontos szerepet játszik, hogy volt-e, illetve van-e nagyipar a vizsgált településeken”[4] Bár a Székelyföldön hasonló jellegű vizsgálat nem készült, terepkutatásaink alapján felvetjük azt a — további vizsgálatok középpontjába állítható — hipotézist, hogy a kisvállalkozások tömeges megjelenése (pontosabban nagyobb sűrűsége) ott tapasztalható, ahol a falvak lakói jövedelemszerzési, munkaerő-piaci előtörténetükben nem kötődtek szorosan csak a mezőgazdasági termeléshez, ahol az önállóságnak, a településről jövedelemszerző céllal történő kimozdulásának — az időszakos családon kívüli munkavállalásnak, kiskereskedelmi tevékenységnek, — vagy valamely helyi kézműves tevékenységnek  nemzedékek óta öröklődő hagyománya van. Röviden: nincs nyomasztó súlya az alkalmazotti státusz múltjának, a helyhez kötöttségnek, a földrajzi mobilitás az életgyakorlat része volt nemzedékek óta. Hogy a kisvállalkozások sűrűségében látható területi egyenetlenségekben milyen gazdasági, kulturális, történeti faktoroknak van szerepe, ez további kutatások tárgya lehet. Az tény, hogy a bejárt vidéken a vállalkozások eloszlásában jelentékeny területi különbségek léteznek.

Vizsgálatunk egyik, számunkra némiképp meglepő és újnak ható felismerése az volt, hogy a székely falusi vállalkozók is tapasztalják a globális piaci versenyhátrányokat: termékeikkel a közép-európai és távol-keleti árukkal kell versenyezniük a hazai piacokon. A külföldi áruk versenye értékesítési és termelési stratégiák változtatására, rugalmas alkalmazkodási, adaptációs lépésekre kényszerítik a falusi vállalkozókat.

A liberalizált piacon a külföldi termékek versenye, a falusi telephely hátrányai szintén korlátozó tényezői a vállalkozások fejlődésének. A bizonytalan piaci helyzetet — különösen a szűk piaci szegmensen jelen lévő kisvállalkozók — a több lábon állás stratégiájával, többféle tevékenységgel igyekeznek kivédeni. A falusi vállalkozók két eltérő logikájú rendszert kapcsolnak össze: a szociokulturális környezetet és a piacot. Gazdasági aktivitásaik egy része a piaci feltételek között, a másik a lokális társadalmi mezőben bonyolódik.